Nem változott a Bizottság álláspontja: a betelepítés célkitűzés maradt

A kvótareferendum előtt három nappal.

Az utóbbi időben jelentős előrelépés történt a menedékkérők Európai Unión belüli áthelyezésében, a folyamatot azonban még jobban fel kell gyorsítani - jelentette ki Dimitrisz Avramopulosz migrációs ügyekért felelős uniós biztos szerdán Brüsszelben.

160.000

Az áthelyezési program végrehajtásáról közzétett friss bizottsági jelentés szerint a 160 ezer menekült áthelyezését célzó, tavaly szeptemberben magyar támogatással elfogadott uniós mechanizmus keretében eddig 5651 embert helyeztek át: 4455-öt Görögországból, 1196-ot pedig Olaszországból.

Avramopulosz sajtóértekezletén arról számolt be, hogy a folyamat jelentősen felgyorsult az utóbbi hónapokban, ami azt mutatja, hogy

"igenis működhet a rendszer, ha megvan a határozott politikai akarat".

Mint mondta, a menekültválság még nem ért véget, további munkára van szükség, minden tagállamnak vállalnia kell a felelősséget, ez ugyanis

"nem görög vagy olasz probléma, hanem európai kihívás, amelyre közös választ kell adnunk".

A bizottság tájékoztatásából egyébként kiderült, hogy négy tagállamba - Ausztriába, Dániába, Lengyelországba és Magyarországra - eddig egyetlen embert sem helyeztek át Olaszországból vagy Görögországból az erre szolgáló mechanizmus keretében.

Dömötör Csaba ennek kapcsán közölte:

"egyértelmű, a Bizottságnak esze ágában sincs visszavonni a kötelező kvótákat, sokkal inkább fel akarja gyorsítani a folyamatot".

A politikus három pontban foglalta össze a brüsszeli törekvéseket.

  1. kötelező elosztási eljárás bevezetése,
  2. pénzbüntetés kiszabása azon országoknak, akik a mechanizmusban nem akarnak részt venni,
  3. megkönnyíteni a családegyesítéseket.

Semmi nem változott, a kötelező betelepítés célkitűzés maradt - vélekedett az államtitkár.

Továbbá figyelmeztetett, hogy még karácsony előtt bevándorlók ezreit telepítenék hazánkba, amelynek súlyos gazdasági és társadalmi kockázatai vannak.

Dömötör elmondta, hogy ezért fontos élni a demokratikus jogainkkal, és nemmel szavazni október 2-án.

sikeres?

Kijelentését azonban árnyalja, hogy a Fidesz és az Orbán-kormány kommunikációjából gyakorlatilag eltűnt a sikeres kvótareferendum lehetősége. Legutóbb Halász János, a nagyobbik kormánypárt frakció-szóvivője beszélt arról szerdai sajtótájékoztatóján, hogy az a cél, hogy "minél többen" járuljanak az urnákhoz vasárnap.