Bezárják Az Élet Iskoláját

Hiába a hosszas állampolgári tiltakozás, a kormány úgy döntött, bezárja Az Élet Iskoláját, így a hallgatóknak új szellemi műhely után kell nézniük.

Információink szerint több ezer magasan képzett, a hétköznapi valóság tanait kutató és felismerő hallgató kényszerül ezek után arra, hogy megváltoztassa a közösségi oldalakon beállított tanulmányi kiírását.

A kormánydöntés után több olyan szak is intézmény nélkül marad, amiért eddig megérte jelentkezni Az Élet Iskolájába. Ezek közé tartozik a legnagyobb tudást kínáló képzés, a proletológia is, melynek idén decemberben kezdik el utolsó vizsgaidőszakát.

Az egyik hallgató, Kovács János, akit puritán becenevén szólítva csak „Jánosnak” kell hívni, lapunk kérdésére úgy reagált a hírre:

„Az egész ország ki van rabolva, elloptak és elhazudtak mindent, most meg még az iskolát is bezárják. El akarnak minket hallgattatni, de válaszul meg kell ölni mindenkit, mert férgek ezek mind!”.

A döntést Nagy Mihályné „Erzsike”, az intézmény rektora is hasonló színben látja:

„A kormány be akarja fogni a szánkat, mert sok ember szemét nyitottuk fel. Legutóbb akkor támadták ennyire a tanári kart, amikor 1989 végén átgondoltuk a nagypolitikát, és rájöttünk, hogy a kommunizmus mégsem nekünk való. De akkor is emberként bántak velünk, nem úgy, mint most ezek. Meddig tűrjük?”.

Az Alfahírnek nyilatkozó, magukat megnevezni nem merő források szerint a hír bejelentése óta országszerte érezni lehet a térváltozás mágneses hatását, aminek következményeibe inkább bele sem merünk gondolni.

Véletlen?

Aligha.