Bojkottálják a Fideszesek Simicska médiabirodalmát

Az alfahir.hu értesülései szerint a Fidesznél múlt hét óta azt rebesgetik, hogy bojkottálni fogják Simicska Lajos médiabirodalmát.

A téma szóba került a párt hétfői zárt tanácskozásán is, ahol a Népszabadság információi szerint Rogán Antal a képviselőknek is ismertette Kövér László Magyar Hírlapnak adott interjújában elhangzott álláspontját. Kövér ebben azt mondta, a Hír TV-re és a Magyar Nemzetre már ellenzéki médiumként kell tekinteni.

A Népszabadságnak egy fideszes képviselő azt mondta, hivatalos bojkottról nincs szó, de azt ajánlották a képviselőknek, hogy ne nyilatkozzanak az említett médiumoknak.

A Fidesz korábban a baloldali propagandát folytató, szerencsére már megszűnt Napkeltét, és a Klubrádiót bojkottálta.