A Göteborgi Egyetem kutatói „Az európai kormányok minősége” címmel 2010 óta készít felmérését az Európai Unió tagországaiban. A mostani felmérésében arra is rákérdeztek, hogy az állampolgárok mihez kötődnek leginkább: a régiójukhoz, hazájukhoz vagy Európához. Az a meglepő eredmény született, hogy egyetlen régió van egész Európában, ahol Európához kötődnek leginkább, ez a régió pedig Budapest.
(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)
Az angolul European Quality of Government (QoG) névre hallgató felmérés a hovatartozás-tudat mellett természetesen - nevéből fakadóan - főképp a kormányzás minőségét vizsgálta, amely a sajátos 2020-as évnek köszönhetően a járványkezelés megítélésével is kiegészült. A kutatást 2020 októbere és 2021 januárja között 129 ezer ember megkérdezésével végezték mind a 27 tagállamot bevonva. Nálunk ebben az időszakban robbant ki a második hullám, ezért érthető, hogy a tavaly tavasszal jónak ítélt, és most is felfelé kúszó megelégedettséggel szemben ebben a kutatásban még rossznak mondták a magyarok kormányuk járványkezelését.
Az mégis szembeötlő, hogy a kérdéses időszakban a polgárok egész Európában nálunk és a lengyeleknél találták legrosszabbnak országuk vírussal kapcsolatos intézkedéseit.
A lengyel-magyar tandemet általában nem polgárai heves kormánykritikájáról, hanem kormányaik jogállamot lebontó, mégis stabil kormányzásáról ismerik. Ebből a kutatásból az egyszeri európai azt a következtetést vonhatná le, hogy a jogállam erőssége és a sikeres válságkezelés kéz a kézben járnak. Bár ez elsietett következtetés lenne, különösen tekintettel arra, hogy lassan a magyarok az Orbán-kormány csapnivaló vírusvédelmét is kezdik elismerni, kirajzolódik egy összefüggés a jó kormányzás és a jó járványkezelés között. Ott ugyanis, ahol a polgárok az elmúlt években is jó minőségűnek ítélték országuk kormányzását, enyhébb egészségügyi és gazdasági krízist tapasztaltak.
A kormányzás színvonalával Európa szegényebb régióiban jellemzően elégedetlenek, különösen ha egy országon belül vizsgáljuk meg ezt. Ennek a fonákja, hogy a fejlettebb Budapest ugyancsak az elégedetlenek közé sorolódott. (Csak nem volt jó ötlet az az ingyen parkolás.) Feltehetően az ország kormányzásnak minőségével kapcsolatos szkepszis Budapesten a kormánnyal szembeni ellenérzéssel magyarázható.
Ahogy feltehetően fővárosunk polgárainak kormánnyal szembeni ellenérzése rajzolódik ki abban az elköteleződésben is, hogy inkább érzik magukat Európa részének, mint a magyar nemzethez tartozónak. Tudom, hogy ez a kutatás útkereső tinédzserként nagy fájdalmat okozott volna nekem. Azt a félelmemet erősítette volna, hogy nincs igény az összetartozásra, nincs már olyan, hogy magyar nemzet. Ma már ennél – Istennek hála – árnyaltabban gondolkodok, és tisztában vagyok a fogalmak képlékenységével. Amikor egy nem mindennapi erőbedobással uralkodó kormány propagandájában önmagát „a nemzetivel” azonosítja, érthető következmény, hogy aki a kormánnyal szemben kritikus, abban a nemzettel szemben is fenntartások ébrednek. Érthető következmény tehát, és egyben rávilágít arra, hogy mennyire káros és veszélyes a kormány propagandája.
Még a jogállam lebontásánál is súlyosabb az, ahogy a „nemzeti” jelzőt kisajátítja a Fidesz. Ezáltal saját honfitársait idegeníti el a nemzettől.
Budapest különállóságának azonban más szempontból is aggasztó üzenete van. Az összetartozás-tudat társas életünk egyik legnemesebb kincse. Ritka kegyelmi pillanatokban adatik meg, a hétköznapok monotóniájában pedig szívós, kemény munkát igényel annak megőrzése és megerősítése. Ahogy a házasság egyben tartása és boldogsága is mindennap megújított elköteleződést követel, ugyanúgy a nemzet együvé tartozása is. Akkor is kihívásokkal és keresztekkel teli érte megküzdeni, ha az elköteleződés adott. Mire juthatunk úgy, ha ez az elköteleződés hiányzik?
Sehová, mert sorsunk akkor is közös, ha Budapest épp önkéntes Trianonként szakadna ki az országból. Nem lesz ugyanis ilyen. Nekünk viszont feladatunk ennek az elkülönülésnek ellen hatni. Meg kell ismertetni a fővárost „a” vidékkel, hogy tudja, csak pár hajszállal élnek ott tőle különböző emberek. A vidék mindeközben jól ismeri a fővárost, mert az országos médiában úgy tárgyalják Budapest ügyes-bajos dolgait, mint amennyit legfeljebb a saját falujáról hallhat egy „vidéki”.
Az az éles szembeállítás, hogy a vidék a kormánnyal van, és a vidéki állampolgárok azonosak a Fidesz szavazótáborával ugyanúgy hazug, mint az a kormányzati propaganda, hogy ők „a” nemzet. Nem ők a nemzet, de a vidék sem ők.
Az azonban kétségtelen tény, hogy másfajta életlehetőséggel találja szemben magát egy átlag budapesti polgár, mint egy borsodi. Ezen kell változtatni. Ez az igazi különbség, nem a nemzethez tartozás mértéke. Sőt, egy budapesti polgár sokkal inkább érezheti magát a nemzet részének, hiszen annak sorsának tevőleges alakítója, szemben azzal, ahogy egy beregi vagy somogyi érezhetné ugyanezt. Ha ezen a társadalmi különbségen változtatunk, ha ezt a különbséget csökkentjük, akkor ezzel elérjük végre azt is, hogy csapnivaló kormányzással ne lehessen többé kétharmaddal választásokat nyerni.