Budapestnek jól áll a távolság. Budapestnek nagylátószög, hegytető, lenyugvó nap kell. Mert Budapest amennyire szép egy távoli fotón a hídjaival, parlamentjével, hegyeivel, pont annyira ronda közelről. Sajnos, ez van.
Valamiért az az alapvető igényesség hiányzik Budapestből, hogy részletekben is szép legyen, ne csak fejezetekben. Hogy ne csak az legyen vonzó, amit száz évvel ezelőttről megörököltünk, hanem az is, amit ma alkotunk. Vagy legalább tartanánk karban azt, amit úgy hívunk, hogy közterület.
Mert Budapest az omladozó vakolatok, a felrepedt járdák, a megolvadt kukák, a hiányos villanyoszlopok, a vécének használt telefonfülkék, a régi hirdetések, a résekbe nyomott cigisdobozok, a járdára folyatott légkondik, a feltört járólapok, a betonból növő dudvák városa.
Még Magyarországon belül is jártam nem egy olyan városban, ahol ilyen nincs. Nyugat-Európában pedig aztán főleg láttam ilyet. De a legbosszantóbb ebben az egészben valójában az, hogy nem is annyira pénzkérdésről van szó, mintsem általános igénytelenségről.
Mert kizártnak tartom, hogy az a körúti üzlettulajdonos, akinek rozsdában áll a leszakadt eresz melletti horpadt reklámtartója, az otthon, a saját házát is így tartsa karban. Hogy a lépcsőn lévő feltört járólap cseréjére ne legyen pár tízezer forintja. Hogy lekaparja a matricát, amit felnyomtak a falra. Hogy edénybe engedje a légkondi vizét, ne a járókelők lába közé. Hogy mossa le a cégért.
És ugyanez nagyban is: egyenesbe állítani az elferdült oszlopokat, lemosni a padokat, lefesteni a kerítéseket, visszacsavarozni a fedeleket, gyomirtózni a betonréseket, kiszedni a rácsok alól a csikkeket még csak nem is pénzkérdés. Pénzkérdés az volna, hogy a járdák 90 százalékát törjék fel és kövezzék le, az utakat aszfaltozzák újra, és minden homlokzatot újítsanak fel. Az bizony pénzkérdés volna.
Az alábbi fotókat egy kiadósabb séta során, a Rákóczi (Lágymányosi) hídtól a Margit hídig tartó oda-vissza séta alatt készítettem, a nagykörutat és az alsórakpartot érintve.
Ezért áll jól Budapestnek a távolság:
A sorozatot direkt olyan környékeken (körút, rakpart) készítettem, ahol mesés örökség, külföldi munkavállalás vagy a NER-ben való aktív részvétel nélkül egy halandó ember valószínűleg soha nem fog lakást venni magának. Olyan helyeken, ahol ezrével sétálnak külföldi turisták, ahol -legalább ott- tisztának és európainak kéne tűnnünk. Tehát direkt nem Kőbányára mentem, sőt, direkt nem fotóztam a Blahán sem (mondjuk a gépet is szeretem).
Szóval ezeken kellene változtatnunk. És amíg nem tesszük meg, maradunk a brit turisták olcsó sörözője. Bár az is valami.