Budapesti városvezetők figyelmébe: az ellátásra szorulók érdeke a fontos

Stummer János arra figyelmeztet, hogy a budapesti szuperkórház mindössze az önös politikai haszonszerzés eszköze.

A politikus figyelmeztet: Budapest egészségügyi ellátórendszere szörnyű állapotban van.
 
Éppen ezért forrásbevonással is operáló, jól átgondolt, az egészségügyi ellátásra szorulók és az egészségügyben dolgozók érdekeit egyaránt tükröző kiutat kell mihamarabb találni a jelenlegi helyzetből. Legnagyobb sajnálatunkra azonban az utóbbi hetek-hónapok történései nem abba az iránya mutatnak, hogy a következő időszakban egy ilyen döntés szülessen - fogalmazott Stummer János.
Az elmúlt időszakban a sürgősségi ellátás áldatlan helyzete került a figyelem középpontjába. Valóban fontos ügyről van szó, az agglomerációval együtt Budapesten 3-3,5 millió ember akut ellátását kell megoldani, a sürgősségi ellátás azonban rendkívül széttagoltan működik. Nagy tudású szakemberek a városban szerteszét, gyakran nagyon rossz körülmények között végzik életmentő munkájukat.
Ezen a helyzeten kell mihamarabb változtatni a jobbikos politikus szerint, méghozzá a fentebb felsorolt szempontok érvényesítésével.

Ehelyett mi történik? 

Budapesti polgármesterek egymást túllicitálva lobbiznak azért, hogy saját kerületükben kerüljön kialakításra az „új budapesti szuperkórház”, amely ha fel is épül, akkor is csak részben fog változtatni a kialakult katasztrofális helyzeten.
 
Stummer továbbárnyalja a képet, amikor kitér arra, hogy azok a polgármesterek tesznek így egyébként, akiknek párttársai a Magyar Országgyűlésben rövidesen meg fogják szavazni azt a költségvetést, amely továbbra is konzerválja az egészségügyben tapasztalható válságjelenségeket: az eszköz híján ellátatlan betegek tömegeit és a kilométeres várólistákat, a kezelhetetlen méretűvé vált tízmilliárdos kórházadósságokat, valamint azokat a nyomorúságos körülményeket, amelyek között hivatásukat gyakorolni kénytelenek az egészségügyi dolgozók.
Nem jó úton járnak azok a városvezetők, akik lobbierejüket latba vetve azért küzdenek, hogy a saját kerületükben épüljön meg ez az új intézmény - érvel.
Egyben arra kéri politikusokat: inkább azon dolgozzanak, hogy a jelenlegi intézményhálózat korszerűsítésére mihamarabb sor kerülhessen, az új budapesti sürgősségi centrum felépülése mellett pedig ne önös politikai haszonszerzés céljából kardoskodjanak, hanem az ellátásra szoruló emberek érdekeit szeme előtt tartva, függetlenül attól, hogy hol épül majd meg az intézmény.