Bulgáriában elfogták Kouachi társát

A férfi annak a fegyveres csoportnak lehet a tagja, amelynek terrorcselekmények szervezése volt a célja.

A Franciaország által kiadott európai letartóztatási parancs szerint Fritz-Joly Joachint azzal vádolják, hogy "tagja egy fegyveres bűnöző csoportnak, amelynek terrorcselekmények szervezése volt a célja" - közölte Darina Szlavova, a dél-bulgáriai Haszkovo főügyésze.

A letartóztatási parancs szerint a 29 éves, haiti származású férfi többször is felvette a kapcsolatot Chérif Kouachival, mielőtt december 30-án Törökországba indult volna. A kisfiával együtt utazó férfit január elsején egy buszon fogták el a hatóságok a bolgár-török határon.

A haszkovói ügyészség először azt közölte, hogy a férfi ellen amiatt adtak ki körözést Európa-szerte, mivel felesége megvádolta azzal, hogy december 30-án elrabolta hároméves kisfiukat. A nő szerint férje amiatt ragadta el a gyermeket, hogy mindketten csatlakozhassanak a dzsihadistákhoz Szíriában, és a fundamentalizmus elvei szerint nevelhesse fel a fiút. A gyermek időközben visszakerült az anyjához.

A vádlott elfogásakor azt állította, hogy fiával és barátnőjével vakációzni igyekeztek Isztambulba. Kiadatásáról pénteken dönt az illetékes bolgár bíróság.

Veszelin Vucskov bolgár belügyminiszter a BNR bolgár rádiónak kedden úgy nyilatkozott, hogy a bolgár rendőrség rendkívül keményen dolgozott az elmúlt napokban. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy az egész (terrorista) hálózatot, ha van ilyen, sikerül felgöngyölíteniük, és ezzel segíteni tudják a francia hatóságok munkáját.