100 ezer forintért állítottak ki védettségi igazolványt oltatlanoknak

100 ezer forintért állítottak ki védettségi igazolványt oltatlanoknak

Egy háziorvos és asszisztense pénzért védettségi igazolványhoz juttatott olyan embereket, akik nem vették fel a koronavírus elleni védőoltást - írja a rendőrség honlapja.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indítottak nyomozást három nő ellen, mert a gyanú szerint jogosulatlanul juttattak védettségi igazolványhoz tizenhárom olyan embert, aki nem kapta meg a koronavírus elleni oltást.

Azt írták, hogy a jelentkezőknek meg sem kellett jelenniük az orvosi rendelőben, irataikat egy kozmetikusnő adta át az orvosi asszisztensnek. Az adatokat az asszisztens - az orvos tudtával, az ő jogosultságát használva - rögzítette a rendszerbe. Volt olyan eset, hogy 100 ezer forintot kaptak egy igazolás kiállításáért a közvetítőn keresztül.

Az orvosi rendelőben és a három nő lakásán lefoglaltak több mint négymillió forintot, 580 eurót, informatikai eszközöket, oltási igazolványokat és egyéb orvosi iratokat is.

A rendőrök a 60 éves orvost és 45 éves asszisztensét tizenhárom-rendbeli védettségi igazolással visszaélés és hétrendbeli vesztegetés elfogadása, a 42 éves közvetítőt pedig - bűnsegédként elkövetett - kilencrendbeli védettségi igazolással visszaélés és egyrendbeli vesztegetés miatt hallgatták ki gyanúsítottként - olvasható a közleményben.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}