A lakáspiaci szigorítások láncolatában különösen nehéz helyzetbe került az a réteg, amely már kinőtt a legfiatalabbaknak szóló induló támogatásokból, de a piaci alapon történő lakásvásárlás vagy hitelfelvétel terheit a drasztikusan megdrágult környezetben már képtelen önerőből kigazdálkodni.
Szűkülő kapuk és a korhatár-csapdák
A lakáspolitikai átalakítások – így az Otthon Start Program kivezetése és az újonnan bevezetett, szigorúbb feltételekhez kötött Wekerle Plusz hitelrendszer – komoly akadályokat gördítenek a vásárlók elé. A használt lakások esetében a kamattámogatás 3-ról 5 százalékra emelkedése önmagában is drágítja a finanszírozást, ám a valódi feszültséget a jogosultsági korlátok jelentik.
A konstrukciókból ugyanis kiszorulnak a 41 év felettiek, valamint azok a családok vagy magánszemélyek, akik már rendelkeznek valamilyen – akár csak 50 százalékos – tulajdonrésszel egy korábbi ingatlanban. Ez a megközelítés figyelmen kívül hagyja a valóságot: a negyvenes éveikben járók, akik például egy korábbi válás, öröklés vagy szűkösebb lakásból való továbblépés miatt próbálnának otthont teremteni maguknak vagy gyermekeiknek, most zárt ajtókba ütköznek.
Ehhez adódik hozzá az adókedvezmények szűkítése is. A korábban adómentességet élvező, de időközben a 40 éves korhatárt elérő anyák szja-mentességének kivezetése – amely egy bruttó 500 ezer forintos fizetésnél havi 75 ezer forintos, éves szinten pedig százezres kiesést jelent – közvetlenül gyengíti az érintett háztartások hiteltörlesztési képességét. Sokan vannak olyanok, akik a hitelbírálatot még a korábbi, kedvezőbb jövedelmi viszonyok alapján kapták meg, így az elvonások miatt tavaszra komoly fizetési nehézségekkel szembesülhetnek.
Mit várna el a társadalom?
Egy igazságos és felelős gazdaságpolitikának nem az a feladata, hogy adminisztratív korlátokkal és korhatárokkal szűrje ki a nehézségekkel küzdő korosztályokat, hanem az, hogy valódi biztonságot kiszámítható pályát nyújtson mindazoknak, akik tisztességes munkából szeretnének otthont teremteni.
A negyvenes korosztály – amely a hazai munkaerőpiac gerincét adja, gyermeket nevel, és miközben az idősödő szülőkről is gondoskodik, saját otthonának megteremtéséért küzd – nem hátrányt, hanem támogatást érdemelne. A lakhatási válság mélyítése helyett a bérlakás-programok bővítésére, a reális kamatkörnyezet fenntartására és olyan célzott otthonteremtési támogatásokra lenne szükség, amelyek nem rekesztik ki a társadalom legaktívabb rétegeit.
A Jobbik már korábban ismertette lakhatási programját, melynek elemei:
1., Országos, állami és önkormányzati bérlakás-program: A párt régóta szorgalmazza egy nagyívű, állami és önkormányzati bérlakás-építési program elindítását (akár állami ingatlanok, kihasználatlan laktanyák bevonásával), amely valódi, megfizethető alternatívát nyújtana a piaci árak és a szigorodó hitelek csapdájában vergődő családoknak, fiataloknak és a negyvenes korosztálynak.
2., Célzott otthonteremtési és felújítási támogatások korlátozások nélkül: a szigorú korhatárok (például a 41 év felettiek kizárása) és a korábbi tulajdonrésszel kapcsolatos bürokratikus akadályok helyett olyan transzparens támogatási rendszert sürgetnek, amely a valóban rászoruló, otthonteremtésért küzdő családokat segíti, nem pedig kizárja őket a piaci nehézségek közepette.
3., Az adóterhek mérséklése: az építőanyagok és az új otthonteremtés áfájának féken tartása, valamint a kiszámítható gazdasági környezet biztosítása, hogy a tisztességes munkából élők ne essenek ki a hitelképes rétegből az adókedvezmények elvonása miatt.
A magyar családok nem csepegtetett ígéreteket, hanem kiszámítható, igazságos jövőt várnak el – korhatárok és bürokratikus csapdák nélkül.