A megnevezett két településen sikerült Kijev előrenyomulását megállítani, így szabadságharcosok attól tartanak, hogy az ellenük irányuló ukrán bombázásoknak újabb területen, ezúttal Mahmanovkán lesznek civil áldozatai. Miközben házról házra járva figyelmeztetik a falusiakat a közeledő veszélyforrásra, egy tragikus esemény igazolja, hogy önkéntes tevékenységük nem szükségtelen.
A lakosság figyelmeztetését és a kiürítését elvégző felkelők terepjáróin az önmaga függetlenségét kikiáltó Újoroszország zászlaja lobog, de annak társállamának, a Donyecki Népköztársaságnak a felségjelzését is viselik a gépjárművek. A videofelvételen az látható, ahogy Ukrajna agressziója elől kimenekítenek több civilt: egyhónapos csecsemőt, lányt, beteg nagymamát, majd két halálosan megsérült áldozat holttestét. Kiderül, hogy a legyilkolt helyi lakosok az ukrán katonák találatainak estek áldozottul, ezt az egyik szomszéd egymásután többször is megerősíti.
A lakosokkal – köztük idős emberekkel – néha nehéz megértetni, hogy a kiürítés indokolt, többen az otthonuk pincéjében vagy a nyílt terepen akarnak maradni, így az is előfordul, hogy nem sikerül jobb belátására bírni őket. A felkelők azonban a meggyőzés módját csak szavakkal erősítik, nem korlátoznak senkit szabad mozgásában, pusztán segítségüket ajánlják fel, minden döntést a polgári személyek saját belátására bíznak.
Az ilyesfajta foglaltoság – a logisztika és a kommunikáció hidegben, kutyaugatás közben, az igazolványukat kereső egyszerű emberek között, vidéki környezetben – még békés időben, mondjuk egy „door to door” jellegű választási kampány terepmunkája során is idegőrlő. Ennek a feladatnak sokszorosan nehezített verziója lehet háborús állapotban, a percről percre közelítő ukrán haderő fenyegetésétől tartva, megkérni egy általunk nem ismert valakit, hogy adja át idegenek megőrzésére, nem ismert időtartamra kisbabáját, nagyszülőjét. A felkelők csapata ígértetet tesz arra is, hogy a csecsemőt végül eljuttatja annak édesanyához.
Eközben kell, mintegy mellesleg csomagtartókba pakolni az ukránok által lemészárolt civilek véres holtesteit, majd a dolgok elvégeztével „hazatérni” a hadszíntérre. A nehézségek ellenére a szabadságharcosok nem vesztik el az önuralmukat, mindvégig udvariasak, segítőkészek maradnak, igyekeznek mindenkit megnyugtatni. Hiszen értik és megértik, hogy olyan öregeket, asszonyokat, fiatalokat látogatnak meg, akik bizonyára amúgy is sokat nélkülöztek és rettegtek a csatazajt közvetlen közelről hallva.
Mindezt olyan fegyvereseken látni – akik a kijevi terminológia szerint: szeparatisták, terroristák – meglehetősen tanúságos. A lakosság amúgy nem ellenségesen, hanem bizalommal fogadta a szabadságharcos különítményt, sokkal inkább félve a kijevi oldal ágyútűzétől.
A News Front összeállítását, a South Front magyar oldala fordította és feliratozta.