Csehország a hadseregével védené a határait

Bizalmas felmérést készít, hogy az aktív tartalékosok közül hányan lennének hajlandóak részt venni egy rendkívüli hadgyakorlaton.

A konzervatív újság úgy tudja, a hadsereg vezérkari főnöksége néhány napja levelet küldött a tartalékos századok parancsnokainak, hogy a kérdéssel szólítsák meg egységük katonáit. A hatályos törvény szerint az aktív tartalékosokat ugyan behívhatja a hadsereg, de a bevonulás nem kötelező, és a munkaadó sem köteles elengedni az érintett személyeket. A bizalmas felméréssel a hadsereg szeretné elkerülni, hogy megismétlődjék egy 2013-ban történt kellemetlen eset, amikor az Elba áradása miatt katonai szolgálatra behívott 80 tartalékos közül csak 44 jelent meg.

"A vezérkar ezért előbb szeretné megtudni, hogy az 1300 aktív tartalékosból hány emberrel számolhat, ha az év végéig szüksége lenne rájuk" - nyilatkozott a lapnak név nélkül az egyik tartalékos tiszt.

A 2013-as botrányos eset elkerülése érdekében a védelmi tárca már kezdeményezte a tartalékosokról szóló törvény módosítását. Ennek lényege, hogy a munkaadók a jövőben pénzbeli kompenzációt kapnának, ha a náluk dolgozó tartalékosokat hadgyakorlatra elengedik.

A cseh államhatár szigorúbb őrzésére az illegális bevándorlók számának folyamatos növekedése miatt lehet szüksége Prágának. A rendőrség néhány hete már megerősítette a határsávban az ellenőrzéseket, és Milan Chovanec belügyminiszter szerint ezek szeptember elején várhatóan tovább szigorodnak.

Amennyiben rosszabbodna a helyzet, a cseh kormány azzal számol, hogy a határőrizetbe a hadsereget is bekapcsolná. Milos Zeman államfő a közelmúltban találkozott Josef Becvárral, a cseh hadsereg vezérkari főnökével, aki arról tájékoztatta, hogy szükség esetén a hadsereg mintegy 1500 katonát tudna küldeni az országhatár őrizetére.