"Zsarumúzeumot, csendőrkultúrát csinál itt a szkinhed-kormány! Ez a kultúra, amit ide akarnak betonba önteni, arra jó, hogy a végrehajtó hatalom vezetője fölköltözhessék a királyi várba, és megmutathassa nektek és valamennyiünknek, hogy nem véletlenül vették el a köztársaság nevét ennek az országnak."
Szegény jó TGM, a velünk maradt rendszerváltás, egy ember, aki a mai napig újraéli Göncz Árpád kifütyülését, Bős-Nagymaros harcát, áll a blokádba rendeződött taxik tetején. Szegény jó TGM a szerdai ligetvédő tüntetésen elmondott beszédével nem tűnne ki egy '93-as politikai műsorból. Egy ember, akinek húsz éve ment el a rettegésre. A fasisztázás, nácizás, a szkinhedezés szórakoztató színfoltját jelenti a hazai közbeszédnek, mondhatnánk igazi unikumot, ami pont annyira újult meg az elmúlt 20 évben mint a Nap-Kelte berendezése padostul, művirágostul, randa műbőrhuzatostul, homályos, gyenge képminőségestül. Legfeljebb a por egyre több rajta.
Állok a Városligetben, nézem a Ligetvédők utóvédharcát, hol a rendőrökkel, hol a ma már ismerősnek ható, most nem népszavazási-kérdőív leadó kísérőként, vagy székházvédőként jeleskedő, hanem területvédő szekusokkal, és bár szép dolog az igyekezett, meg a kiállás valamiért, látható, hogy nem egy súlycsoport a kettő. Vagy három. Ahogy vesszük.
Lehet egyetérteni, vagy egyet nem érteni a Ligetvédőkkel, de az ügyük mellett szépen kiállnak és harcolnak érte. Ám amikor feltipeg egy ember a színpadra egyenesen szemcsés képminőségű áprodott posztkádárizmusból, majd grószkárolyi magasságokba érve belerettegi a mikrofonba a csendőröket, szkinhedeket és királyságot, akkor elgondolkodom, vajon mikor szólnak már neki, hogy amúgy már a XXI. században járunk, én meg azon, vajon mit kerestem ott, és miért okoztam magamnak kellemetlen perceket.