A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szakértőket küld Csernobilba

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szakértőket küld Csernobilba

Az orosz csapatok távozása után a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szakértőket tervez küldeni a következő napokban a csernobili atomerőműhöz - jelentette be pénteken Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója Bécsben, a szervezet székhelyén, miután visszatért ukrajnai és oroszországi látogatásáról.

Grossi közölte, hogy a Csernobilba induló szakértői delegációt ő maga vezeti majd. A főigazgató elmondta, hogy a NAÜ biztonsági berendezésekkel, ellenőrzési és vészhelyzeti felszerelésekkel fogja ellátni az Ukrajnában működő nukleáris létesítményeket.

Biztonságos útvonalakra, védelemre van szükségünk, olyan konfliktusmentes zónákra, amelyeken keresztül lehet haladni - tette hozzá Grossi.

Az Ukrajnában indított orosz támadások több esetben is érintettek atomerőműveket vagy olyan létesítményeket, ahol nukleáris anyagokat tárolnak. Radioaktív szivárgást azonban sehol nem észleltek. Csütörtöki sajtójelentések szerint az Enerhoatom ukrán állami atomipari vállalat azt közölte, hogy az orosz erők elkezdtek kivonulni a csernobili atomerőmű és a körülötte lévő tiltott zóna területéről, ahova a háború első napjaiban vonultak be.

Grossi elmondása szerint a csernobili atomerőmű térségében a sugárzási helyzet normális. Az erőmű közvetlen közelében kissé emelkedett a sugárzás szintje a bevonuló nehéz harcjárművek mozgása miatt, és a jelek szerint ugyanez történhetett az orosz erők kivonulásakor is - mondta el a főigazgató.

Közölte azt is, a NAÜ nem tudja megerősíteni az Enerhoatomnak azt az állítását, amely szerint több orosz katona is "súlyos sugárfertőzést" kapott volna az erőmű környékén.

Rafael Grossi kedden érkezett Ukrajnába, hogy megbeszéléseket folytasson az ukrán kormány képviselőivel és "technikai segítséget" nyújtson az ország atomlétesítményeinek biztonságos üzemeltetéséhez. A hét folyamán Kalinyingrádban magas rangú orosz tisztségviselőkkel is tanácskozott az Ukrajnával kapcsolatos nukleáris ügyekről.

A NAÜ közlése szerint az Ukrajna területén lévő 15, működőképes atomreaktorból kilenc jelenleg is üzemel, köztük kettő az orosz ellenőrzés alá került zaporizzsjai erőműben.

(MTI)

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}