„Se a legnagyobb fideszes, se a legnagyobb ellenzéki szabadságharcos ne kapjon támogatást, ha szar a műve” – fogalmazott a szokásos nyersességével Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója a Népszava. A beszélgetés végén azonban az is kiderül, hogy ennek ellenére kapnak, mert ilyen a rendszer. „Konjunktúralovagok mindig is voltak. Mindig is volt a hatalomnak kedves udvartartás. Mindegy, hogy milyen színezetű a kormány. Vannak olyan művészek, akik beállnak a táncba, és legitimálják a politikus személyiségét.” – magyarázta az okokat az író meg filozófus, egyben publicista is. Támogatások tehát voltak és vannak is érdemteleneknek, „innen is, és a korábbi kormányok idejéből is. Ez a politika természete, kihasználja a művészetet.” – fűzte hozzá.
„A pártlojalitás nem váltja ki a tehetséget. Lehet azzal érvelni, hogy mekkora fideszes vagyok, de engem az érdekel, hogy mit teszel le az asztalra. Ez az, amit nem szeretnek bennem. Ugyanígy lehet azt mondani, hogy én vagyok a legnagyobb független, ellenzéki szabadságharcos. Ha szar a műved, nem tudok rá támogatást adni.” A gondolatfutam ezzel elvileg körbe is ért. Figyelembevéve azonban Demeter korábbi eszmefuttatásai közül például, miszerint már az is szembe megy a személyi ambíciójával, amit jelenleg csinál, és ezt is kizárólag az Orbán Viktor iránti elkötelezettségéből teszi, akkor nehezen követhető, hogy a támogatási kérdéseket politikamentesen pontosan hogyan tudja a gyakorlatban megoldani.
Valahogy egyébként úgy, derül ki később, hogy nem Demeter, illetve ő egyáltalán nem dönt tartalmi kérdésekben. Sőt, semmilyen konkrét döntési szituációkban soha nem vesz részt, állítja. Szakmai kuratóriumok döntenek, amelyek nem a szekértáborok logikáját képviselik. „A forrásokról, ösztöndíjasokról szóló döntés az elmúlt évtizedekben hatalompolitikai játék volt, ezért nem vagyok hajlandó kisajátíthatóvá tenni sem az egyik, sem a másik oldal számára. Megpróbálom őket egy platformra hozni, hogy veszekedjenek egymást között, és jussanak közösen végeredményre. Ez egyik oldalnak sem tetszik. Ettől én még úgy gondolom, hogy nem az a legitim grémium, amelyik ezt kijelenti magáról, és onnantól ő ítél meg eleveneket és holtakat.” Minden világos.
Demeter szerint egyébként az orbánizmus és az összmagyar érdekek közé egyenlőségjelet kell tenni.
A lap azon felvetésére, hogy bizony kultúrharcba torkollik, ha a miniszterelnök a keresztény-konzervatív értékeket részesíti előnyben, miközben ennél a nemzet sokkal színesebb, a főigazgató leszögezte, hogy Magyarországon nem zajlik kultúrharc. Azért nem, mert „a kultúrharc egyrészt nem jelen idejű, másrészt minimum Kárpát-medencei fókuszú, vagy most már egyre inkább európai. Az a kérdés, hogy ez a több ezer éves kultúra, amelynek a gyökérzete mégis csak ógörög, római-latin, zsidó-keresztény hagyományokra épült fel, megmarad-e.” Ma ott tartunk, folytatta, hogy „van egy kultúránk, amiben jó élni, és aminek integráns része a magyar nyelvű nemzeti kultúra. Ez az, ami veszélybe került. Nézzük meg a woke-őrületet, ami szivárog át a tengerentúlról, vagy azt a rettenetesen sok áldozati csoportot, vagy a kollektív bűnösség eszméinek a kritikátlan gyakorlását. Ha olyan kijelentéseket engedünk meg, hogy a fehér, ciszheteró férfiak az ab ovo bűnösek, onnantól kezdve veszélybe került az értelmes vitára alapított nyugati civilizáció. A kultúrharcnak az a tétje, hogy ezt meg tudjuk-e védeni” – egyértelműsítette a főigazgató, hogy mi a dolga a magyaroknak, amit azután egy példán keresztül is megvilágított. Egy kiváló zenész nemrég tért haza Amerikából. Abból lett elege, hogy bizonyos helyeken a ritmusszekciókban csak leszbikus nők ülhetnek. Sem a leszbikusokkal, sem a nőkkel nincs problémája, de azzal van, hogy nem a legjobb ülhet ott, hanem az, aki valamilyen „más”. Egy színházrendező pedig ugyancsak azért jött haza egy amerikai egyetemről, mert nem a legtehetségesebb diákokat vehette fel, hanem egy kvóta szerint, szín, nemi irányultság és egyebek döntöttek. „Ha a tehetséget és a teljesítményt felcseréljük olyan markerekkel, amelyeknek nincs közük az adott művészeti ághoz, akkor megette a fene.” Demeter szerint „a kultúrharcnak ez a tétje”. Erre azonban ezek szerint idehaza még egy darabig várni kell.
(Címlapkép: Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója köszöntőt mond a Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója, valamint az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 175. évfordulója tiszteletére megjelenő érmék kibocsátási ünnepségén a múzeumban a költészet napján, 2023. április 11-én. MTI/Kovács Tamás)