Did you know? Javul a diákok idegennyelv-tudása

Rétvári Bence szerint a magyar diákok versenyképessége és idegennyelv-tudása folyamatosan javul.

Az államtitkár tájékoztatása szerint az idei érettségi időszakban 54 847 tanuló középszintű, 10 208 tanuló pedig emelt szintű érettségi vizsgát tett angol nyelvből. Az emelt szintű érettségire jelentkező tanulói létszámadatok 2010-től jelentős emelkedést mutatnak - jegyezte meg az államtitkár.
    
Kitért arra is, hogy az Erasmus+ program keretében 2016-ban 340 oktatási és képzési területen megvalósuló projekt nyert támogatást Magyarországon. Az uniós program koordinálását végző Tempus Közalapítvány adatai szerint, az oktatási intézmények több mint 29 millió eurót (8,7 milliárd forintot) fordíthatnak ezeknek az együttműködéseknek a megvalósítására. Ez közel 14 ezer ember nemzetközi tapasztalatszerzését, az idegen nyelvi kompetenciák megerősítését teszi lehetővé a köznevelés, a szakképzés, a felsőoktatás és a felnőtt tanulás területén. Jövőre a program költségvetésében 15 százalékos növekedés várható, ami a pályázatok számának további emelkedésében is megmutatkozik majd - jelezte, hozzátéve: az Erasmus+ a legjelentősebb, nemzetközi együttműködéseket támogató európai uniós program, amely az oktatás minden szintjén kínál nemzetközi együttműködési lehetőségeket.
    
2016-ban csaknem 8000 magyar diák és hallgató mellett 5300 pedagógus, oktató és oktatási szakértő, valamint 670 intézményi munkatárs és diákokkal utazó kísérő vehet részt a programban.