Drasztikus csökkenést hozott a rendes határzár

Míg hétfőn 9380 ember jött be illegálisan az országba, kedden ez a szám már csak 366 volt.

Ahogy az a honlapunkon látható számlálón is látszik, a hivatalos rendőrségi adatok szerint január elseje óta 221 ezer 729 emberrel szemben kellett intézkedniük a hatóságoknak tiltott határátlépés miatt.
 
Jelenleg a szerbek a magyar határ helyett már a horvátok felé küldik a migránsokat, ahol azonban akár annak a veszélye is fennállhat, hogy aknásított területen kell végigmenniük.
 
Tegnapi percről percre tudósításunkat ide kattintva olvashatják el.

Rögtön a horvátok felé

Szerda hajnalban megérkeztek az első, migránsokkal teli buszok a szerb-horvát határ mellett fekvő Sidbe. Ez az első jele annak, hogy a szigorított magyar határvédelem miatt megváltozhat a migránsok útvonala. 
 
Az MTI szerint a buszok kedd késő este indultak el a szerb-macedón határ, Presevo felől. A szerbiai közszolgálati televízió tudósítójának jelentése szerint azok a busztársaságok, amelyek korábban Belgrád és a magyar határ felé szállították a bevándorlókat, felismerve az új helyzetet, hogy Magyarország lezárta a határt, és ott már nem tudnak átmenni a Közel-Keletről érkezők, új járatokat indítottak a vajdasági Sid felé.
 
A szerbiai településen egy volt gyermekkórházat alakítottak át ideiglenes befogadóközponttá, ahol a migránsok megpihenhetnek. A B92 szerbiai televízió jelentése szerint a pihenőközpont illetékesei azt mondták, nem számítanak arra, hogy a migránsok sokáig maradnának ott, hanem rövid időn belül továbbindulhatnak Horvátországba. 
 
Az M1 aktuális csatorna Presevóban tartózkodó tudósítója szerda reggel közölte, hogy a buszok már nemcsak Sid felé tartanak, hanem a szintén a szerb-horvát határon fekvő, vajdasági Zombor felé is. Információi szerint szerdára virradóra mintegy ötezren lépték át a macedón-szerb határt, és várhatóan ők is a horvát határ felé indulnak el.