Dudás Róbert: Hiába épülnek autópályák, ha a vidéki úthálózat gyalázatos állapotban van

Dudás Róbert: Hiába épülnek autópályák, ha a vidéki úthálózat gyalázatos állapotban van

A Jobbik országgyűlési képviselője a 30 milliárdos szerpentinről is kifejtette véleményét.

Az „Európa legszebb szerpentinje” 6 kilométeres projekt helyett a 23-as és 25-ös főút három megyét érintő szakaszainak gazdasági vérkeringésbe történő bekapcsolása kellene, hogy cél legyen – hívta fel a figyelmet az M1 Ma reggel című műsorában Dudás Róbert. A Jobbik országgyűlési képviselője emlékeztetett, a tervek 30 éve készen állnak, az utakat négysávossá kellene alakítani, akár – az eredeti terveknek megfelelően – alagutakkal.

Az ellenzéki honatya az M30-as kivitelezési hibáira és javítási késedelmére is utalva azt mondta, a helyiek félelme az épülő szerpentin kapcsán is ugyanez: át lesz-e adva, illetve a feltöltött, húszméteres szakadék meddig tartja magát? Összességében úgy ítélte meg,

itt a helyi gazdaság érdekeire tekintettel négysávos útra lenne szükség.

A jobbikos képviselő felidézte Lázár János építési és közlekedési miniszternek az ő kérdésére adott válaszát, mely szerint a szerpentin költségeit visszanyesték, a műszaki tartalmat pedig csökkentették. Dudás Róbert azt mondta, ettől nem nyugodott meg sem ő, sem a helyiek. Ráadásul – tette hozzá –

a látványszerpentinre szánt pénzből a környék bekötőútjai felújíthatók lettek volna.

Az ellenzéki képviselő elismerte, hogy fontos a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése, de hozzátette, ma nincs olyan autópálya, ahol ne lennének több kilométer hosszú lezárások. Emellett a vidéki úthálózat, amin el lehet jutni a gyorsforgalmi utakig, „gyalázatos” állapotban vannak. Elégedetlenségét fejezte ki, hogy miközben a kormányzat azzal az indokkal hárította el a vasútfejlesztés elmaradását, hogy az úthálózatot fejlesztik, aközben vidéken „néhol vannak kátyúzások, de a legtöbb helyen ez már nem megoldható, teljes útburkolatcserére lenne szükség”.

„Ez az alapja annak, hogy később majd legyenek munkahelyek és megfelelő élet, életminőség, bevétel a családoknak”

– emelte ki a Jobbik képviselője, hozzátéve:

a rossz minőségű úthálózat az elvándorlás egyik oka.

A szerpentinhez kapcsolódóan Dudás Róbert sérelmezte, hogy a helyiekkel nem konzultáltak, még csak nem is tájékoztatták őket. Az érintett szakaszon több tízezer vagy százezer kamion haladt át az elmúlt két és fél, három évben, az út menti házak viszont, melyeket nem ilyen forgalomra terveztek, repedezni kezdtek. A Jobbik politikusa ígéretet tett, hogy többször is Lázár János miniszterhez fog fordulni az ügyben.

Riporteri kérdésre válaszolva azt mondta, jól halad az egyéni képviselőjelöltek bemutatásának folyamata, emellett pedig szenteste napjának munkaszüneti nappá tételéért kiírt népszavazási kezdeményezésükre az aláírásgyűjtés a másik prioritásuk.