Elhunyt Duró József

Elhunyt Duró József

Ötvenöt éves korában elhunyt Duró József, válogatott és magyar bajnok labdarúgó. Korábbi klubja, a Debreceni VSC honlapján emlékeztetett: a berettyóújfalui születésű középpályás 1985-ben a DMVSC-ben mutatkozott be az élvonalban.

A játékos 1988-ban igazolt a Vasashoz, ahol három idényt töltött, majd az 1991/92-es szezonban a Siófoki Bányász labdarúgója volt. A Kispest Honvéd csapatában 1992 és 1996 között szerepelt, és első idényben tagja volt a bajnokságot nyert együttesnek. A kispestiektől az izraeli Bnei Jehudához szerződött, majd egy idény után hazatért. Pályafutását a BVSC-ben folytatta, megjárta Malajziát és Katart, majd 2000 és 2002 között három szezont a Dorogi FC-nél töltött, mielőtt befejezte az aktív játékot.

A válogatottban 1990 és 1995 között 21 alkalommal szerepelt. 2003-ban a Kispest Honvéd vezetőedzője volt, majd a Tiszafüred, a Dorog és a Vecsés együttesét is irányította.

(MTI)