"Egy szót sem mondok a kamaráról!" - A 33 ezer orvos megzavarta a kormánypárti képviselőket

"Egy szót sem mondok a kamaráról!" - A 33 ezer orvos megzavarta a kormánypárti képviselőket

Úgy tűnik, az Orbán-kormány és a Magyar Orvosi Kamara (MOK) közti különös küzdelem az orvostársadalom javára dőlt el, és láthatóan, ezzel a helyzettel nem is nagyon tudnak mit kezdeni a kormányzat egészségügyi szakpolitikusai.

Kincses Gyula, a MOK elnöke tegnap jelentette be, hogy egy hónap alatt több mint 33 ezer orvos jelezte, dacára annak, hogy nem kötelező, mégis marad a kamaránál. Elmondta azt is, hogy kormányzat ezzel a törekvésével „nem meggyengítette, hanem megerősítette a kamarát”.

Valószínűleg nem ez volt a szándék. Kovács József, a Népjóléti bizottság fideszes alelnöke például a testület ülését követően, miután megtudta, hogy a harmincháromezer orvossal kapcsolatban kérdeznénk, gyorsan leszögezte:

"Egy szót sem mondok a kamaráról!"

A második kérdésünkre is mindössze ennyit közölt a korábbi belgyógyász: "már korábban megmondtam, hogy nem mondok egy szót sem a kamaráról." Aztán ez a beszélgetés itt végetért.

A bizottsági ülésen egyébként részt vett Takács Péter egészségügyi államtitkár is.

"Ezt szerintem nem kudarc meg siker dimenziójában kell értékelni, mi sosem ezt tettük. A kamara megszüntetése nem volt cél, úgyhogy ilyen szempontból ez abszolút indifferens"

- nyilatkozta az atv.hu-nak azzal kapcsolatban, hogy sikerként vagy kudarcként értékelik-e, hogy 33 ezren beléptek a Magyar Orvosi Kamarába azok után, hogy megszüntették a kötelező kamarai tagságot.

Arra a kérdésükre, hogy ezek után is fenntartja-e, hogy politikailag motivált volt a kamarának az új ügyeleti rendszerrel szembeni reakciója, Takács Péter azt válaszolta: "Abszolút! Nem tudom máshogy értelmezni".