Egy háborús bűnös bosnyák tábornokot fogtak el

A háborúban mintegy 100 ezren vesztették életüket, és majdnem kétmillióan kényszerültek otthonuk elhagyására.

Sakib Mahmuljin a gyanú szerint az 1992-1995-ös boszniai háború idején a bosnyák csapatok egyik parancsnokaként háborús bűnöket követett el fogva tartott szerbekkel szemben, amikor nem akadályozta meg, hogy az általa felügyelt területen egy, a boszniai muzulmán hadseregben szolgáló mudzsahed egység mintegy 50 foglyot elraboljon és meggyilkoljon. A mudzsahedek külföldi iszlamista fegyveresek voltak, akik zsoldosokként, illetve félkatonai egységként a bosnyákok oldalán, a szerbek és horvátok ellen harcoltak a boszniai háború idején.

A foglyokat a bosnyák katonák ejtették, a feltételezések szerint pedig a most elfogott Sakib Mahmuljinnak parancsnokként tudomása volt arról, hogy mire készülnek a mudzsahed alakulatok, de nem vette elejét a támadásnak, illetve később sem büntette meg az elkövetőket.

A boszniai háborúban mintegy 100 ezren vesztették életüket, és majdnem kétmillióan kényszerültek otthonuk elhagyására. Háborús bűnök miatt eddig több mint kétszáz embert ítéltek el, többségében szerbeket.