Egyiptom alaposan bevásárol

A közlemény szerint Francois Hollande francia elnök telefonon egyeztetett egyiptomi kollégájával, Abdel-Fattáh esz-Szíszivel. "Megállapodtak a két, Mistral típusú hadihajó egyiptomi beszerzésének elvéről és módozatairól" - jelezte az elnöki hivatal.
   
Oroszország még 2011-ben írt alá megállapodást Párizzsal a két Mistral megrendeléséről. A Vlagyivosztok névre keresztelt első hajó leszállítása 2014 októberében lett volna esedékes. Moszkvának "az ukrán válságban játszott szerepe miatt", és amerikai, valamint brit diplomáciai nyomásra Franciaország tavaly szeptemberben felfüggesztette az átadást. Ugyanúgy, mint a másik, Szevasztopol névre keresztelt hadihajó esetében, amelyet eredetileg idén, az év második felében adtak volna át Moszkvának.

Vlagyimir Putyin orosz elnök és Francois Hollande francia államfő nyolc hónapi tárgyalás után augusztusban hivatalosan is megállapodtak abban, hogy felbontják a Mistral helikopterhordozókról kötött, 1,2 milliárd euró összegű orosz-francia szerződést. A francia elnök akkor megerősítette, hogy visszafizetik Oroszországnak azt az összeget, amelyet az orosz fél eddig fizetett. Hollande szavai szerint ez az összeg "kevesebb, mint 1,2 milliárd euró". Az összeg után kötbért nem számoltak fel, és Párizsnak nem lesz további kiadása az ügyben - mondta.

Párizs végül 949,7 millió eurót fizetett vissza Moszkvának. Az eladás semmissé nyilvánítását a nemzetgyűlés szeptember 17-én jóváhagyta annak ellenére, hogy még mindig sok a bizonytalanság a körül, hogy mekkora összeget veszített Franciaország a tranzakcióval.

Az Egyiptommal kötött szerződésben szereplő összeg egyelőre nem ismeretes. Stéphane Le Foll kormányszóvivő a szerdai kormányülés után azt mondta, hogy az ügylet "nem járt pénzügyi veszteséggel".

Francia sajtóhírek szerint az Egyiptommal folytatott tárgyalások azért húzódtak el, mert Kairó sokallta a hadihajókért Párizs által kért összeget.

De mihez kezd velük Egyiptom?

Mint ismert, Kairó tagja a Szaúd-Arábia vezette tíz országból álló koalíciónak, amely jelentős harcokat folytat a jemeni polgárháborúban, de Egyiptom komoly erőket vezényelt a Sinai-félszigetre is, ahol terroristaellenes hadműveleteket folytat. A két Mistrallal Kairónak természetesen jócskán megnövekedik a mozgástere, hiszen a helikopter-hordozók jóvoltából rendkívül gyorsan tud csapást mérni mindkét térségben.