Egyre drágábbak az albérletek

Húsz százalékkal emelkedtek tavalyhoz képest az albérleti díjak Budapesten a belső pesti és a budai kerületekben, illetve az egyetemek környékén.

Déry Attila, az Otthon Centrum elemzési vezetője a Világgazdaságnak azt mondta, hogy a kelet-magyarországi régióban nem változtak az árak érdemben, ám nyugaton, elsősorban Győr és Sopron térségében immár budapesti árszínvonallal találkozik az, aki lakást szeretne bérelni.
 
Ugyanakkor nagyon keresettek a bérlakások Szombathelyen is; a nyugat-magyarországi térségben, a többi között az Ausztriába ingázó munkavállalók miatt – tette hozzá.
 
A szakember szerint a megélénkült keresletnek az az oka, hogy az emberek egyre bizakodóbbak a jövőjüket, munkahelyüket illetően, így korábban elhalasztott, a lakhatást érintő változásokba is belevágnak.