Megkérdezték, igaz-e, hogy a fideszeseknek Elios-ügyben hazudniuk kell - válaszul pontról pontra felmondta a sorvezetőt

Nagy a baj. 

Ha egy pillanatig is kételkedtünk abban, hogy igaz az a tegnapi hír, amely szerint a kormánypárti képviselők sorvezetőt kaptak Gulyás Gergelytől az Elios-ügy kapcsán, és csak azt nyilatkozhatják majd, ami ebben áll - nos, akkor ma Hollik István eloszlatott minden homályt. 

Eligazítást kaptak a fideszesek, mit kell hazudniuk Tiborczról

A Fidesz számára kínos ügy miatt a frakcióvezető, Gulyás Gergely arra kéri főleg az egyéni választókerületekben induló képviselőjelölteket, hogyha a sajtó Tiborcz István ügyeiről kérdezné őket, akkor tartsák magukat az alábbi panelekhez: „Az Elios-jelentés egy brüsszeli kampányjelentés, Brüsszel beavatkozása a magyar választási kampányba." "2014-ben is a választások előttre időzítették az ezzel kapcsolatos híreket, most ugyanezt teszik.

 

A KDNP-s politikus ma sajtótájékoztatóján természetesen szóba került Orbán Viktor vejének nemzetközi gigabotránya, illetve az is, hogy valóban kaptak-e részletes útmutatást a kommunikációra vonatkozóan. Válaszul Hollik 

pontról pontra felmondta a levélben szereplő összes hazug panelszöveget, és egy szóval többet se volt hajlandó mondani. 

Ha ma csak egy szénné égett, nyomorultul feszengő kormánypárti képviselőt akar látni, ne hagyja ki ezt a videót!