Épp most csődöl be Ukrajna

Úgy néz ki, eddig tudott egyben maradni az ukrán gazdaság nyugati hitelekkel alaposan aládúcolt épülete. 

Az ukrán parlament kedden felhatalmazta a kormányt arra, hogy felfüggessze a magánhitelezők kifizetését. Ez technikailag államcsődöt jelentene. Előtte persze még leülnek tárgyalni az érintettekkel, de a törvényhozás döntése már előre jelzi: Kijev közel sem biztos abban, hogy meg is tudnak állapodni a törlesztés átütemezésében. Azt pedig teljesen világossá tette a pénzügyminisztérium, hogy ha nem jutnak dűlőre, akkor leállítják a törlesztést. 
 
Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök meglehetősen merész kincstári optimizmussal "rendezett államcsődről" beszélt, és azt állította, hogy fizetésképtelenség nem lesz rossz hatással sem a nemzeti valutára, sem a pénzintézetekre. 
 
Na most, mióta világ, a világ, 
ilyen szép, rendezett, polgári államcsőd még soha nem volt. 
A kincstár fizetésképtelenségének hírére szinte mindig elszabadul az infláció, és a legtöbbször a bankok nagy része is bedől, vagy legalábbis felfüggeszti működését a helyzet rendeződéséig. Vagyis az emberek pénze elértéktelenedik, de nem nagyon tudnak szerezni hitelt sem. 
 
Ha Kijevben most egy sokkal lightosabb verzióval számolnak, akkor vagy nagyon ütős anyagot szívnak, vagy
mégsem lesz igazi államcsőd. 
Vagy legalábbis a legfontosabb hitelezőknek ugyanúgy tejelni fognak, mint eddig. És lám, Porosenko a parlamenti döntés után máris sietett megnyugtatni a jóságos nyugati nagybácsikat, hogy 
 
 a törvény nem terjed ki a Nemzeti Valutalaptól (IMF), az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól (EBRD), illetve más pénzügyi szervezetektől felvett kölcsönökre.
 
Az ukrán kormány 23 milliárd dollár értékű adósság törlesztésének átütemezését szeretné elérni az államcsőd meglebegtetésével. Ehhez képest év elején
17,5 milliárd dollár kölcsönt vettek fel az IMF-től. 
Szó nincs tehát arról, hogy Jacenyukék belázadtak volna a nemzetközi nagytőkével szemben. Az ország eladósítása szépen, rendben halad tovább, csak a pénzt már nem kisebb-nagyobb magánhitelezőktől veszik majd fel, hanem a nagy nemzetközi alapoktól. Elvégre stabilabban lehet fogni a gyeplőt, ha nem sok gyenge, hanem 1-2 erős kéz tartja...