Erasmus-ügy: Az Európai Bizottság szerint most a kormánynak kell lépnie

Erasmus-ügy: Az Európai Bizottság szerint most a kormánynak kell lépnie

Ujvári Balázs, az EB szóvivője jelezte, tavaly novemberben egy új jogszabályt hozott az Országgyűlés, amellyel „segítik felsőbb politikai vezetők bevonását” a közalapítványokba.

Az Európai Bizottság csütörtöki sajtótájékoztatóján az Erasmus-ügy is szóba került. Ujvári Balázs, a Bizottság szóvivője arra hívta fel a figyelmet, hogy tavaly 17 intézkedésről - köztük a közérdekű alapítványok átláthatóságáról - állapodtak meg a magyar kormánnyal. A testület szeptemberi értékelése szerint ezeket a feltételeket és követelményeket teljesen és megfelelően végrehajtva úgy tekintették volna, hogy sikerült orvosolni a helyzetet.

Azonban mint Újvári Balázs hangsúlyozta, múlt év novemberében egy új jogszabály hozott az Országgyűlés, amellyel „segítik felsőbb politikai vezetők bevonását” a közalapítványokba.

Így az Európai Bizottság szerint a magyar hatóságok nem megfelelően hajtották végre az intézkedést, és erről tovább kell egyeztetni

- idézi a Telex a brüsszeli sajtótájékoztatón elhangzottakat.

Ez alapján az Európai Bizottság annak a „tisztázását” kéri a magyar kormánytól, hogyan lehetne orvosolni ezt a hiányosságot

- jelentette ki Ujvári Balázs.

Gulyás Gergely a mai kormányinfón úgy vélte, a kormány már módosította az összeférhetetlenségi szabályokat az egyetemi alapítványok kuratóriumánál úgy, ahogy azt kérték tőlük. Állítása szerint a magyar kormány nyitott lett volna arra, hogy a politikai tisztviselőket kivegyék az egyetemi kuratóriumokból, de az Európai Bizottság szerinte nem kért ilyesmit.