Ezek szerint Ankara 2014 és 2016 között összesen 3,3 milliárd eurót kapott az uniós kasszából, ugyanakkor 625 millió eurót fizetett is Brüsszelnek, hogy részt vehessen különböző uniós programokban.
A Bild szerint ezzel Törökország az uniós források legnagyobb haszonélvezője a nem EU-tagállamok között. Emellett ezek a számadatok nem vették figyelembe azt a hatmilliárd eurót, amelyet Brüsszel a kétoldalú menekültügyi megállapodás értelmében fizet Ankarának.
Törökország 1987-ben adta be csatlakozási kérelmét, 1999 óta EU-tagjelöltnek számít, ám a tárgyalások csak 2005-ben indultak meg, és az elmúlt csaknem 12 évben nem sikerült jelentős haladást elérni. A 35 megvitatandó fejezet közül azóta is csak 16-ot sikerült megnyitni, s mindössze egyet tudtak lezárni. A tavaly júliusi törökországi sikertelen puccskísérletet követő tisztogatások miatt az EU decemberben úgy határozott, hogy nem nyit újabb csatlakozási tárgyalási fejezeteket Törökországgal. A török államfő ezt követően népszavazás kezdeményezését javasolta hazájában arról, hogy Törökország folytassa-e a csatlakozási tárgyalásokat.