Bruno Macaesről azt érdemes tudni, hogy Portugáliában Európa-ügyi miniszter volt, jelenleg a washingtoni Hudson Intézet vezető kutatója és hat hónapon át járta Ázsiát, hogy jobban megértse annak különböző részeit. Ennek köszönhetően megfigyelhető a kettősség a könyvben: az Eurázsia remélt egységével és a világrend átalakulásával kapcsolatos geopolitikai-gazdasági fejtegetéseken túl kultúrfröccsöt is kaphatunk az utazásai során megismert tájakról.
Változás
Az alapfeltevés – ahogy az alcím is mutatja: Az új világrend nyomában – hogy a világ politikai-gazdasági ütőere a XXI. században lassú mozgásnak indult és jelenlegi gazdasági adataink alapján számolt prognózisok szerint húsz éven belül a világ öt legnagyobb gazdasága közül három Eurázsiából kerül ki.
Szuperkontinens
Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, eleinte nehezen tudtam elengedni a szkepticizmusomat. A térség két kontinenst foglal magába, gyökeresen eltérő politikai rendszerekkel, hagyományokkal és életfelfogással, sok esetben különböző érdekekkel. Hogyan lehetne összehozni egy ekkora területet, tengermély megosztottsággal, egy közös kalap alá? Hol találjuk meg a közös többszöröst? Bruno Macaes pont ezekre a kérdésekre igyekszik választ adni, melynek alapja, hogy szerinte Európa és Ázsia egyensúlyteremtő erővel rendelkezik és átvehetik az Egyesült Államok vezető helyét az új világrendben. Pontosabban nem Európa és Ázsia, hanem ezek eggyé válása: Eurázsia.
Kína a kulcs?
Az utóbbi években egyre gyakoribbak azok a vélemények és adatok, melyek szerint Kína hamarosan a világ vezető erejévé válik. Külön cikket érne ez a téma, gazdaságilag a trendeket figyelve igaz lehet, bár az elmúlt időszakban ebben a tekintetben is lassulás volt megfigyelhető. Ha pedig a geopolitikai-katonai befolyást vizsgáljuk, egyelőre össze sem lehet hasonlítani az Egyesült Államokkal Kínát, elég megnézni a két hatalom esetében a geopolitikai erőfitogtatásban ma még mindig egyik legfontosabb eszközként számon tartott anyahajók számát, hogy a külföldi katonai bázisokról és a dollárelszámolású világkereskedelemről ne is beszéljünk. Erről is szól ez a néhol tanulmánykötetnek is beillő mű: Európa és Ázsia eggyé válásával lehetne visszaszorítani az Egyesült Államokat, de ehhez olyan politikai, gazdasági és közigazgatási kérdéseket kellene elsimítani, amik Amerikában eleve nem is állnak fenn, ezért tűnik több ponton is utópiának az elképzelés.
Macaes szerint Kína már most Eurázsiaként igyekszik kezelni a potenciálisan kialakuló új világrend egy tömbjét, ennek alátámasztására az Egy övezet, egy út projektet hozza fel, ami a tengeri kereskedelem helyett újra a szárazföldre vinné a fő útvonalat, ha tényleg megvalósul. Kínának egyébként nem csak ebben a tekintetben kulcsfontosságú az Új Selyemút, hanem belső stabilitása miatt is: a felhalmozódott – például építőipari – kapacitást valahol tovább kell foglalkoztatni, ezzel pörgésben tartva a gazdaságot. Ez viszont csak egy kereskedelmi kapocs lenne, ami nem elég az új világrend vezetéséhez.
Vízió
Macaes könyve részben egy elképzelt jövőbe kalauzol minket. A szerző gyakorlatilag tényként kezeli, hogy a régi világrend összeomlik és szükségszerűen új születik helyette. Ebben az egyenletben Európa gyengülni fog, Kína hatalmának és Oroszország ambícióinak növekedésével egyetemben. Macaes néhány regionális hatalmat is megemlít, melyek fontos szerephez juthatnak a pozíciók újraosztásánál: a negyedik helyre jövendölt India, valamint Japán és Irán.
A világrend viszont még nem alakult át, pláne nem omlott össze, a szerző ennek előszeleként értelmezi Donald Trump megválasztását és a Brexitet, ami most az egyik legérdekesebb európai téma. Macaes szerint az új szuperkontinens, ami a világ vezetőjévé válhat, két erős embere Kína és Oroszország lehet, de az új globális világrendben nem a centrumokon lesz a lényeg, hanem a pólusok közötti egyensúlyon. Ez a két ország külön fejezetet is kapott a könyvben.
Donald Trump megválasztásával a nyugati világ egyre kevésbé tud élni befolyásával Ázsiában. Azzal is érdemes lenne azonban számolni, hogy mi történik, ha Trump bukik 2020-ban és határozott globális elképzelésekkel érkezik az utódja? Ha Németország a gazdasági kérdéseken túl soha nem fog szövetségre lépni sem Moszkvával sem Pekinggel? Ha az orosz gazdaság azonnal köhögni kezd az olajár-változások után? Ha Kína nem tudja tartani a növekedését? Mindenesetre meglehetősen sok csillag együttállása szükséges ahhoz, hogy az eurázsiai hatalmi vízió valaha létrejöjjön.
Eurázsiaiak vagyunk?
A könyv második része könnyebben fogyasztható, elsősorban Macaes utazásain keresztül igyekszik bemutatni Eurázsiát. Ha a geopolitikát elengedjük és lemegyünk az egyének szintjére, a szerző egyik fontos gondolata, hogy most már nem európaiként vagy ázsiaiként, hanem minél előbb eurázsiaiként kell meghatározni magunkat.