A devizakárosultakkal kapcsolatban is kapott kérdést Magyar Péter országjárásának hévízi állomásán. A Tisza Párt elnökét a Marczingós László-féle ítéletről kérdezték, mely szerint a tisztességtelen kitételt tartalmazó szerződést vagy e kitétel elhagyásával „kijavítani” kell, vagy pedig – amennyiben ez nem lehetséges – vissza kell állítani az eredeti állapotot, de érvénytelen szerződést még jogalkotási úton sem lehet érvényessé nyilvánítani.
Magyar Péter azt mondta, szükséges az egyeztetés a devizahitelesek szervezeteivel. Álláspontja szerint minden kormánynak van benne felelőssége, és bár az Orbán-kormány próbálkozott a megoldással például a forintosítás révén, de nem sikerült megoldania a problémát.
A Tisza Párt elnöke azt mondta, letettek egy csomagot, ami megpróbálja kezelni a kérdést úgy, mint a szomszédos országokban. Magyar Péter felhívta a figyelmet, hogy amíg nincsenek kormányon, addig nem tudja leállítani a kilakoltatásokat, de mihelyt kormányra kerülnek, ezt meg tudják tenni.

Az ellenzéki vezető ígéretet tett a végrehajtások államosítására és a végrehajtó maffia felszámolására. Azt is megígérte, hogy kormányon az igazságügyi miniszter leül a bankok képviselőivel, a bíróságok szakmai vezetőivel és a devizahiteles szervezetek vezetőivel.
Magyar Péter az ingatlanfedezetű devizahitelek károsultjainak részleges kártalanítást ígért, mint fogalmazott,
„2026-tól az igazolt károk esetén maximum havi 100 ezer forintos járadékot tud adni a Tisza-kormány 2030-ig”.
Az ellenzéki pártelnök szerint „ez sokkal több, mint a semmi”, és hozzátette, „nagy részét” nem adófizetői pénzből, hanem a bankokkal történő tárgyalás eredményeként adnák. (Amennyiben ez 2026 májusában elindulna, és egészen 2030 végéig tartana, az 56 hónapra legfeljebb 5,6 millió forintot jelentene részben költségvetési forrásból, akkor is, ha esetleg ennél jóval nagyobb kár érte a fogyasztót. – A szerk.)
Magyar Péter azt mondta, érzik a felelősségüket, igyekeznek megfelelni az elvárásnak, de nem ígéri azt, hogy „kolbászból lesz a kerítés”.
Másik, a devizakárosultakat érintő kérdésre Magyar Péter azt mondta, a „létező legjobb csomagot” szeretnék összeállítani, mely meg is valósítható, mert – tette hozzá – tervek meg ötletek vannak, csak nem minden valósítható meg, ugyanis – fogalmazott – „nem feneketlen az államkincstárnak a bödönje”.
Magyar Péter úgy vélte, „nincs jogi megoldás”, hanem társadalmi, politikai megoldást kell találni. A Tisza elnöke szerint az Európai Unió Bírósága ítélete a devizahiteles szerződések 1-2 százalékára érvényesíthető.
A Tisza Párt megoldási javaslata jelentősen eltér a Jobbik által a parlament elé vitt, ám a Fidesz által lesöpört Lex Marczingóstól. Az ellenzéki párt képviselője, Z. Kárpát Dániel több alkalommal is kifejtette,
nem szabad költségvetési forrásokat felhasználni arra, hogy kártalanítsák a devizahiteleseket.
Ugyanis – magyarázta Z. Kárpát – így az a helyzet állna elő, hogy a devizakárosult adófizetőként a saját kártérítését finanszírozná meg.
A Jobbik ugyanakkor azt szeretné elérni, hogy valóban érvénytelenné nyilvánítsák ezeket a tisztességtelen kitételeket tartalmazó szerződéseket, a kölcsönt nyújtó pénzintézetnek így csak a folyósított tőke járjon vissza.
A jobbikos képviselő azért hívta életre a Banki Károsultak Fogyasztóvédelmi Szövetségét, hogy a devizások egységesen tudjanak fellépni a valódi megoldás érdekében, illetve hogy ne kelljen egyesével pereskedniük az igazságtételért.
