Ez a rendszer működésképtelen (életképek a Keletiből)

Ennyit ér a kormányzati nemtörődömség, és a segítők felkészületlensége.

Tehát létezik egy nyilvánvalóan égető probléma, amely a magyar lakosság jó részét érinti, életét befolyásolja.
 
A magyar kormány erről jó régóta tud, hónapokkal ezelőtt felkészülhetett volna erre, ám az eszkalálódásig semmit sem tett az ügyben, sem megelőző jelleggel, de a probléma megjelenése után sem.
 
Azonban, mint minden Magyarországon, ez a kérdés is bekerült a hazai belpolitika mocsarába, és ha egy téma belelép ebbe a bűzös, ragadós posványba, bizony igen nehezen vergődik ki onnan. 
 
Ennek következtében, a láthatóan hatástalan, illetve csak a kommunikáció szintjén cselekvő kormány mellett megjelentek azok a (jó szándékú?) civilek, akik úgy próbálják megmutatni a nagyvilágnak a jelenlegi hatalommal szembeni ellenérzésüket, hogy szerepet követelnek maguknak ebben az áldatlan állapotban. A vezetés pedig kapva kap az alkalmon, és az egész felelősséget áttolja a civiliekre, majd ők megoldják az állam feladatát.
 
Ám, a kormányzati semmittevés, nemtörődömség, valamint az erre alkalmatlan, felkészületlen "civilek" kontárkodását viszont azok az átlag állampolgárok is megszenvedik, akik csak dolgozni mennének reggelente, hogy megtermeljék azt az adóbevételt, amit a kormány és a többi önjelölt messiás hülyeségekre költ el.
 
Aki nem hiszi el, nézze meg fotósunk, Béli Balázs képeit a Keleti pályaudvarról.