Először is Dandos Gyulára (1938-1957), a szabolcsi diákvezérre, aki a nyíregyházi forradalmi események egyik kulcsfigurájaként többek között a közlekedési jelzőtáblák elfordításával zavarta meg a szovjet haderő tájékozódását. Csapata fegyveresen harcolt a megszálló csapatok ellen, leginkább azonban hírszerzésben jeleskedtek. Dandost a forradalom leverése után az AVH megkínozta. Mikor megpróbált külföldre szökni a szentgotthárdi határőrök agyonlőtték, 18 éves koráig élt.
Másodszor Szabó Ilonkára (1939-1956), a „Kócosra”, aki négy hónapos terhesen tanulta el a fegyverhasználatot, alig 17 évesen hat fő irányításáért felelt. Öt nappal a forradalom kitörése után a Práter utcában lelőtték. Élettársa súlyosan megsérült, tíz éves börtönbüntetés után szabadult.
Harmadszor Hrozova Erzsébetre (1938-2013), a Baross utcai nőgyógyászati klinika diplomás ápolónőjére, aki élelmiszert szállított az éhező lakosságnak, majd egy alkalommal fegyverrel kényszerített egy üzletvezetőt a bolt kinyitására. Életfogytiglant kapott ezért a tettéért, 1970-ben szabadult, miközben a forradalom oldalára állt katonatiszt férjét kivégezték.
Negyedszer Csányi Sándorra (1929 – 1959), aki budapesti rendőrként november negyedikén egy Thököly úti fegyveres csoporthoz csatlakozott, négy napig küzdött a szovjet páncélosok ellen kézifegyverekkel, benzines palackokkal, azonban a túlerő legyőzte az ellenálló csoportot. Csányit 1958. október 1-jén tartóztatták le, 1959. 10.28-án végezték ki. 30 évet élt. A Csányi-családból később ismert művészek, festőművészek, színészek kerültek ki.