Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés és minősített rablás bűntette miatt vádat emelt egy testvérpárral szemben.
Az elkövetők az otthonában rátörtek a 85 éves férfira, brutálisan bántalmazták, elvették 400.000 forintját, majd életveszélyes sérülésekkel magára hagyták
- írja az Ügyészség honlapja.
A vádirat szerint a kiskunhalasi testvérpár – a büntetett előéletű fiatalabb testvér felvetése alapján – 2023. szeptember 22-én, kilátástalan anyagi helyzetük megoldása érdekében, elhatározták, hogy betörnek az idős, nehézkesen mozgó sértetthez.
A testvérek átmásztak a kerítésen, majd először a nyitott melléképületekben néztek szét, de mivel ott számukra értékkel bíró tárgyat nem találtak, a kutatást a házban folytatták.
Ennek zajára felébredt a sértett, nem ijedt meg a vádlottaktól, kérdőre vonta őket. Válaszul a testvérek odaléptek a sértett ágyához és
ököllel ütlegelni kezdték az idős férfit, aki az ágyról is leesett és ugyan fel tudott állni, de a váratlan, sorozatos, nagy erejű ütésekkel szemben nem tudott védekezni.
A testvérek ellökték a sértettet, aki ismét elesett és beütötte a fejét a járólapba. Ezután az elkövetők letépték a sértett karján lévő gondosórát, elvették a telefonját. Átkutatták a házat, a sértett pénztárcájából kivettek 400.000 forintot, majd távoztak.
A bántalmazás következtében az idős áldozat súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, életét az idejében érkezett orvosi ellátás és kórházi gyógykezelés mentette meg.
A főügyészség a letartóztatásban lévő testvéreket életveszélyt okozó testi sértés bűntettével és a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettével vádolja és velük szemben szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta.
Fuldoklik a vidék a bűn áradatában
Az elmúlt években növekedett az erőszakos bűncselekmények száma, a korábbiakhoz képest szokatlanul gyakran érkezik hír hasonló brutális támadásról.
Novemberben egy 85 éves veszprémi nénit gyilkoltak meg saját otthonában. Augusztusban Pécsen egy 94 éves embert öltek meg, majd rágyújtották a házát. Ugyanebben a hónapban Öcsödön egy 16 éves fiú 10 éves öccse szeme láttára vert agyon egy 85 éves bácsit, Jánoshalmán, egy 80 éves néni életét oltották ki a saját házában.
A pénz az öcsödi és jánoshalmai gyilkosnak is kábítószerre kellett. Mindkét áldozat házát kamera figyelte. Az elkövetők valószínűleg tisztában voltak ezzel, ám ez sem tartotta vissza őket.
Az Országgyűlésben Lukács László, a Jobbik frakcióvezetője október 7-i felszólalásában szembesítette a kormányt "a bűnözés és a kábítószer járványszerű terjedésével".
A "vidék kormányának" 14-ik évében éppen a leszakadó, szegényebb vidéki régiók fuldoklanak a bűnözés áradatában"
- mutatott rá a politikus.
(Kép: Pxhere)