Farkasordító hidegben tette ki „ügyfeleit” egy embercsempész

Egy autópálya melletti parkolóban tette ki őket Németországban.

A menedékkérők között öt kisgyerek is volt. Az eset még szombaton történt. A sofőr az osztrák határ közelében, Brannenburg mellett lehajtott az autópályáról, a parkolóban kiszállt az autóból, és egyszerűen távozott.

Az egyik menedékkérő ment oda két másik emberhez a parkolóban, hogy segítsenek, mert a sofőrjük magukra hagyta őket. A menedékkérőknél nem volt útlevél. Azt mondták, Szíriából, Irakból és Iránból jöttek, és 500-800 euró (kb. 150-250 ezer forint) közötti összeget fizettek fejenként, hogy egy olaszországi befogadóközpontból Németországba vigyék őket.

Az autón brit rendszám volt. A sofőrt keresik a hatóságok, de egyelőre nem sikerült kézre keríteni.