Feloszlatja a bíróság a fehérorosz újságíró-szövetséget

Feloszlatja a bíróság a fehérorosz újságíró-szövetséget

A fehérorosz legfelsőbb bíróság helyt adott az igazságügyi minisztérium keresetének a Fehérorosz Újságírók Szövetségének (BAZS) feloszlatására vonatkozóan - írja az MTI.

Az újságíró-szövetség nehezményezte, hogy az általuk felsorolt ellenérveket lényegtelennek találta a törvényszék, illetve arra a megállapításra jutott, hogy jogi képviselőjük "helytelenül értelmezi a törvényeket".

Andrej Basztunyec, az újságírói szövetség elnöke kijelentette, hogy a BAZS minden törvényes eszközzel folytatni fogja munkáját, "függetlenül a bíróságok és közigazgatási szervek döntésétől".

A fehérorosz igazságügyi minisztérium június 9-én kezdte meg az újságíró-szövetség tevékenységének felülvizsgálatát. A BAZS saját beszámolója szerint csak június 21-én értesült erről, amikor a tárca a szervezet működésével kapcsolatos több ezer dokumentumot igényelt ellenőrzésre. A BAZS helyiségeit a hatóságok július 14-én kutatták át, irodáját lepecsételték, számláit pedig zárolták. Másnapra a szervezet figyelmeztető levelet kapott a minszki igazságügyi minisztériumtól, miszerint a BAZS Homel és Maladzecsna megyei kirendeltségei bejegyzett címek nélkül működnek, tekintettel arra, hogy lejárt ezek bérleti szerződése. A tárca július 21-én közölte, hogy a legfelsőbb bírósághoz fordult az újságíró-szövetség feloszlatása iránti kérelemmel, mivel utóbbi nem orvosolta a szabálytalanságokat. A BAZS panaszt nyújtott be az igazságügyi minisztérium figyelmeztetésével szemben, de azt elutasították.

A Fehérorosz Újságírók Szövetsége közhasznú szervezetként alakult meg 1995 őszén, és azóta 1300 médiadolgozó vált a tagjává. A BAZS mindenekelőtt az újságírók és a sajtó jogvédelmével foglalkozik, valamint közreműködik a fehérorosz médiavilág fejlesztésében. 1997 óta az Újságírók Nemzetközi Szövetségének (IFJ) tagja.

A fehérorosz Nyomozó Bizottság egyébként pénteken közölte, hogy a BelaPAN független hírügynökség több tagja ellen adócsalás miatt is eljárást indítanak. A BelaPAN több munkatársát is őrizetbe vették augusztus 18-án közrendet durván sértő cselekmények előkészítésének, illetve szervezésének gyanújával, miután házkutatást tartottak náluk.

Fehéroroszországban a tavaly augusztusi elnökválasztás óta tart a belpolitikai válság. Az országot 27 éve irányító, 66 éves Aljakszandr Lukasenka július 13-án közölte, hogy a hatóságok különös figyelmet fognak fordítani a nonprofit szervezetekre, a civil szervezetekre és az országban működő külföldi médiára. A bejelentés nyomán házkutatási hullám indult független újságíróknál, jogvédő aktivistáknál, valamint a civil szervezetek és ellenzéki pártok tagjainál. A Nyomozó Bizottság egy sor szervezetet gyanúsított meg azzal, hogy titokban külföldről finanszírozzák őket, illetve adócsalást követnek el, és kormányellenes tüntetéseket pénzelnek.

A fehérorosz újságíró-szövetség szerint legalább harminc újságíró van börtönben, és mintegy ötven rendőrségi büntetőjogi eljárás van folyamatban a média munkatársai ellen. Az utóbbi egy évben mintegy 140 razziát tartottak a hatóságok újságíróknál.