Hiába figyelmeztették a Hidat, hogy a Himnusz betiltásáról szavaznak, nem érdekelte őket, mert az ellenzék mondta

Hiába figyelmeztették a Hidat, hogy a Himnusz betiltásáról szavaznak, nem érdekelte őket, mert az ellenzék mondta

Nem nemzetárulók, csak kretének. Megnyugtató. 

Az Azonnali megkérdezte a Híd-Most alelnökét, ugyan, hogy a bánatba lehetett ennyire benézni a Himnuszt betiltó szlovák törvényről szóló parlamenti szavazást. Ravasz Ábel hevesen cáfolta, hogy nemzetárulók lennének – helyette szépen körvonalazta, hogy kretének. 

A portál szembesíti a politikust Andrej Dostál szlovák ellenzéki liberális politikus szavaival, aki a 444-nek nyilatkozva felhívta a figyelmet rá, hogy

a törvényt már tavaly novemberben benyújtották, ő maga pedig két ízben is felszólalt ellene a pozsonyi parlamentben.

A hidas képviselők a szavazás után mégis mentegetőztek, hogy nem tudták pontosan, miről voksolnak, holott Dostál világosan rámutatott: bőven volt idejük és alkalmuk megismerkedni a jogszabály-tervezettel. Ravasz nem is tagadja ezt, ám leszögezi, hogy ők nem "ilyen-olyan nemzetárulók", sőt, "DNS-sükben van a kisebbségi érdekvédelem" csak, hát

„az ellenzék és a kormánypártok viszonya nagyon feszült, sokszor látni a parlamenti vitákban, hogy parabolajellegű hozzászólások vannak: minden fel van emelve az x-edik hatványra. Ez komoly szerepet játszhatott abban, hogy a Híd képviselői nem vették elég komolyan Ondrej Dostál érveit ebben az ügyben.”

Tehát e remek államférfiak azért nem hallották meg, hogy egy szlovák képviselőtársuk helyettük áll ki a magyar Himnusz mellett,

mert az ellenzéki, és akkor úgyis le van szarva, mit beszél. 

Az interjúból kiderült az is, hogy a történteknek – jó magyar és káeurópai szokás szerint – az égvilágon semmilyen következménye nem lesz.

Bastrnák Tibor frakcióvezető Ravasz "tudomása szerint" (ő nem parlamenti képviselő, így nyilván a párt alelnökeként nem is kell pontos információkkal rendelkeznie arról, mi folyik a frakcióban) felajánlotta lemondásá.  Ám erről az önmagával szemben drákóian szigorú lépésről megértő képviselőtársai lebeszélték.