Fico elmegy Moszkvába

Bár a szlovák miniszterelnöknek a moszkvai ünnepségen való várható részvételéről korábban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is említést tett, Fico a részvételét firtató kérdésekre eddig nem adott egyértelmű választ. A szlovák miniszterelnök részvételét nyilvánosság előtt először hétfőn erősítette meg a HN Club elnevezésű pozsonyi fórumon. 
 
"A tetteimért nem fogok szégyenkezni, május 9-én elmegyek Moszkvába. (...) Ezt a lépésemet természetesnek tartom" - idézte Ficót a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség. 
   
"Szlovákiában az akkori Vörös Hadsereg 63 ezer katonája halt meg, és senki nem kételkedik abban, hogy a fasizmus legyőzésében a Szovjetunió döntő szerepet játszott" - jegyezte meg Robert Fico.
   
A szlovák miniszterelnök a fórumon beszámolt arról is, hogy még a moszkvai emlékünnepség előtt, május hetedikén részt vesz a lengyelországi megemlékezésen, illetve május nyolcadikán Liptószentmiklóson napközben a hazai, illetve ugyanaznap este a Kijevben rendezendő megemlékezésen is. Andrej Kiska szlovák államfő már korábban jelezte, hogy nem vesz részt a moszkvai ünnepségen.