A Fidesz kijátszhatta a Google hirdetési rendszerét, hogy a reklámvideóikkal több embert érjenek el

A Fidesz kijátszhatta a Google hirdetési rendszerét, hogy a reklámvideóikkal több embert érjenek el

Ahogy arról a napokban beszámoltunk, a Fidesz reklámkampányával támadásba lendült a közösségi médiában az ellenzék politikusainak lejáratása érdekében, amint Karácsony Gergely is bejelentette, hogy elindul miniszterelnök-jelöltként az ellenzéki előválasztáson. 

A Facebook hivatalos nyilvántartása szerint május 15-e óta a Fidesz kétszer is kiemelte pénzért a felvételt, több millió forintot költve rá: hét nap leforgása alatt összesen közel 7 milliót áldozott reklámra a közösségi médiában, ami ezen a felületen kiemelkedően magas összegnek számít.

A Fidesz milliókat áldozott arra, hogy offenzívát indítson Karácsony Gergellyel szemben

A főplogármester hivatalosan múlt szombaton jelentkezett be a miniszterelnök-jelöltségre, ezt követően pedig a Fidesz nem restelkedett, támadásba lendült a közösségi médiában: a Népszava cikke szerint a pár ezer forintos hirdetések világában milliókat költöttek napok alatt ellenzéki politikusok lejáratására. A kormánypárti offenzíva vezérfonala természetesen a már megszokott, a háttérben meghúzódó Gyurcsány-szál, mellyel azt sugallják egyik videójukban, Karácsony Gergely valójában Gyurcsány Ferenc embere.

Nagy valószínűséggel többen is találkozhattak az elmúlt hét során azokkal az alaposan felpörgetett fideszes kampányvideókkal, melyek párhuzamosan futottak a Facebookon és a Youtube-on is. Utóbbi felület kapcsán azonban számos furcsa, illetőleg gyanús dolog merült fel, ahogy azt nem olyan rég a Telex is megírta a témát körüljáró cikkében.

Egy olvasónk jelezte, hogy ennek hatására fogalmazódott meg benne az a sejtés, miszerint sikeresen kijátszhatták a Google hirdetési rendszerét annak érdekében, hogy a reklámjaikat minél szélesebb közönséghez tudják eljuttatni. A bökkenő viszont az, hogy ezt szigorúan tiltja a Google szabályzata:

Politikai tartalmak csak adott felhasználói preferenciák és paraméterek, vagy politikai témájú tartalmak alatt jelennek meg.

Ezzel szemben olyan videóknál is megjelentek ezek a politikai hirdetések, melyek egyáltalán nem kapcsolódnak a témához. Így például egy gyermekeknek szánt rajzfilm, vagy akár egy barkácsolós videó esetében:

Egyrészt sem a Fidesznek, vagy egyéb hozzájuk köthető szervezeteknek, nincs meg a szükséges akkreditációja ahhoz, hogy a Google rendszerén belül politikai hirdetéseket futtasson. Szerinte ezt az alapján lehet világosan látni, hogy egyáltalán nem szerepelnek a Google átláthatósági jelentésében, semmi nyomuk. Ezt már csak azért is nevezhető minimum furcsának, mivel bármilyen csatorna, vállalkozás, vagy egyéb, ami minimálisan közügyekkel, közszereplőkkel kapcsolatos tartalmat szeretne hirdetni, köteles bejegyeztetni magát.

A politikai tartalmú hirdetések kapcsán az átláthatósági jelentésben leírják, az a céljuk, hogy

nagyobb átláthatóságot biztosítsunk a Google és a YouTube szolgáltatásban, továbbá a partneri tulajdonok szolgáltatásaiban megjelenített politikai hirdetéseket illetően.

Másrészt ezek a videók nem nyilvánosak, nem tartalmaztak megjelölést a szponzorral kapcsolatban, emiatt jelenteni se lehetett őket olvasónk észrevétele szerint. Külön érdekesség, amit a Telex cikke is megemlít, hogy mivel nem politikai reklámként kerültek bejegyzésre, tartalmi megkötés nélkül tudták futtatni ezeket, bármilyen témában, korcsoportban indított valaki videót, ezeket kapta nyitásként. Ez csak a Gyurcsány Show videó esetében mintegy 1 millió megtekintést hozott nekik.

A hirdetésekkel kapcsolatos becslések alapján tehát legalább 10 millió forintból finanszírozhatták eddig a kampányt, ezzel a jelek szerint sikerrel kijátszva több írott és etikai szabályt.