Főiskola indulhat Ózdon

2016-tól közösségi főiskola lehet Ózdon, amely esélyt teremthet arra, hogy az elvándorló ózdi fiatalok egy része a városban folytathassa tanulmányait.

Ózdon hosszú évek óta nagy probléma, hogy a középiskola után elhagyják a fiatalok a várost, hiszen nagy a munkanélküliség és a továbbtanulásra sincs sok lehetőség. Jelenleg a városban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézetnek van kihelyezett levelező tagozatos képzése, ugyanakkor már csak egy szakkal. Tavaly indult az utolsó évfolyama, így 2017 után várhatóan már ez is megszűnik. 
 
Az elsöprő többséggel győző jobbikos polgármester a választási programjában azt írta, hogy "kiemelten kezeljük majd, hogy Ózdon nappali tagozatos felsőoktatási intézmény működjön". A Facebook oldalán pedig Janiczak Dávid nemrég úgy fogalmazott ezzel kapcsolatban, hogy "Mindent el fogok követni azért, hogy Ózdon minél több képzés legyen és majd később végeredményként megvalósulhasson a kihelyezett nappali tagozatos felsőoktatás, amint azt programunkban írtam. Bármilyen nehéznek, esetleg lehetetlennek tűnik sem mondunk le semmiről csak azért mert rögös úton lehet eljutni, vagy folyton szakadékokba esünk!"
 
Úgy tűnik, hogy ez a terv már egyre kevésbé csak álom, ugyanis úgy tudjuk, hogy 2016-tól közösségi főiskola lesz a városban. A kormány tavaszi törvényalkotási tervében szerepel a felsőoktatási törvény módosítása, és információink szerint szerint ez alakítja majd át az intézményi struktúrát is, és teremti meg a jelenleg nem létező közösségi főiskolák létrehozásának lehetőségét is. 
 
"A közösségi főiskola a hazai gyakorlatban teljesen új intézményforma. A közösségi főiskolák létrehozásának célja, hogy megszűnjenek Magyarországon azok a földrajzi értelemben vett „felsőoktatás-mentes övezetek”, ahol belátható közelségben nincs jelen a felsőfokú képzések kínálata, némiképpen csökkentve ezzel az adott környéken élők esélyeit a színvonalas képzésben való részvételre. Tekintettel arra, hogy ezeken a helyszíneken, üzleti alapon és fenntartható módon eddig nem tudta megvetni a lábát a felsőoktatás, a hagyományos intézményi struktúrától eltérő megoldást kell találnunk a problémára"
- olvasható a kormány Fokozatváltás a felsőoktatásban című felsőoktatási koncepciójában.
 
Szakértőnk szerint Ózdon három vagy négy szak elindítása reális. Az akkreditációs folyamat eddigi gyakorlata alapján akár már 2016-ban is elindulhat a képzés, de nem tudni, hogy ezen változtatnak-e. Amennyiben megvalósul, akkor ez esélyt teremthet arra, hogy ózdi fiatalok egy része a városban folytathassa tanulmányait.