Kiskunhalason a Bács-Reál Kft. telephelyén 2011 óta majd 600 tonna veszélyes hulladék halmozódott fel a szabad ég alatt, kitéve a különböző környezeti hatásoknak, így például a csapadéknak, és a hőmérséklet-változásnak. Ezek pedig jól láthatóan kikezdték a tárolóeszközöket. Az, hogy az itt található anyagok egy része bizonyosan kiszabadult a környezetbe, arra nemcsak a baljósan üresen ásítozó hordókból következtethetünk, hanem a telepen érezhető fojtogató szag is erre utal. Ahova a talajmintákat gyűjtő Csongrád Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi Főosztálya, illetőleg a katasztrófavédelem emberei beengedték a sajtó munkatársait, az még a telephely jobbik része, itt ugyanis betontárolón van a veszélyes hulladék, azonban néhány lépésnyire már közvetlenül a talajon hevernek a hátrahagyott hordók, tárolók százai. Így a szivárgás közvetlenül a talajba, rosszabb esetben a vízbázisba juthat a szennyeződés.
A hatóság emberein kívül a Greenpeace Magyarország munkatársai is a helyszínen voltak. Mint ismert, csak úgy mint az Illatos út, és Hortobágy esetében, Kiskunhalason is azután indult be az állami gépezet, miután a környezetvédelmi szervezet a sajtón keresztül felhívta a közvélemény figyelmét arra, hogy nagy mennyiségű nem megfelelően tárolt, felügyelet nélküli veszélyes hulladék található a telepen.
Kiskunhalason annyival másabb (bonyolultabb?) a helyzet, hogy a hátrahagyott hordókról pontos tudomása van az illetékes hatóságoknak. Sőt, engedéllyel is rendelkezett az a cég a veszélyes hulladék kezelésére, amelyik a telepre hordta a hordókat. Csakhogy a telket bérlő cég nem tartotta be a kezelési szabályokat - nyilván nem is volt ez a célja - és mielőtt felelősségre vonhatták volna a cégvezetőket, egyszerűen csődöt mondtak. Most úgy áll a helyzet, hogy az ingatlanon található 581 tonna veszélyes hulladéknak nincs gazdája.
Papdi József, az ingatlan új tulajdonosa ugyanakkor szeretne véget vetni ennek az abszurd helyzetnek. Papdi még csak most lépett először a tulajdonát képező ingatlan területére, s mint mondta szomorú látvány fogadta, de reményét fejezte ki, hogy már idén megszabadulhat a hátrahagyott hordóktól.
Hogy fokozzuk a helyzet abszurditását, Papdi József még csak hozzá sem nyúlhat az ingatlanán található szivárgó anyagokhoz, mert azzal szabálysértést követne el. Az anyagot csak olyan jogosítvánnyal rendelkező vállalat szállíthatná el, amely egyébként ide is hordta. S ha már a Bács-Reál Kft. volt tulajdonosainál tartunk, elképesztő, de jelenleg egy másik hulladékgazdálkodással foglalkozó céget vezetnek. (Hogy érzékeltessük, ez olyan, mintha hagynák egy lebukott pedofilnak, hogy egy iskola mellett vegyen lakást).
Egyébként Papdi úr hangsúlyozta lapunknak, hogy a hatóság emberei korrekt, segítőkész partnerei abban, hogy eltakarítsák az ingatlanán található "idegen" tulajdont. Mindenesetre a polgári berendezkedésnek az egyik alapértéke a magántulajdon védelme, itt pedig ez az alapjog mindenképpen sérül.
Ugyanakkor ez csak a kisebbik gond Kiskunhalason. A terület ugyanis aggasztóan közel van a lakóövezethez, ugyanakkor a környező üzemekbe, bontókba mindennap járnak dolgozni, a közelben pedig egy csatorna viszi el az esővizet (sőt a telep melletti elhagyott vasúti sínpárra legelni járó birkacsapattal is találkoztunk).
Simon Gergely, a Greenpeace regionális vegyianyag-szakértője arra figyelmeztetett, hogy a magyarországi jogszabályi környezet nem képes garantálni a szennyező fizet elvét. Ezért igyekeznek most valamilyen módon megállapítani a felelőst, hogy ki a tulajdonosa a hordóknak.
Lapunknak példaképpen a kolontári vörösiszap-katasztrófát és az Illatos úti BVM-telepet hozta fel; ugyanis mindkét esetben a kárrendezést költségvetési forrásból, az adófizetők pénzéből kellett állni - és esély sincs arra hogy azokat a milliókat visszaszerezze a magyar állam a szennyező cégektől.
Simon attól tart, ha nem lép érdemben a törvényhozás, addig gyakran fogunk találkozni ilyen telepekkel a lakókörnyezetünk közelében.
"De azért reméljük, ez nem így lesz"
- tette hozzá.
Az Országgyűlésnek egyrészt jogszabállyal kellene köteleznie a veszélyes hulladékokkal foglalkozó cégeket, hogy hozzanak létre egy pénzügyi alapot, amely garantálná a tevékenységükből fakadó esetleges kárrendezést. Másrészt megfelelő jogosítványokkal, jogkörökkel kellene felruházni a hatóságokat is, hogy például képesek legyenek megakadályozni, hogy a hatályos előírásokat megsértve nagy mennyiségű veszélyes hulladékot halmozzanak fel egy telephelyen. Simon Gergely megengedhetetlennek nevezte, hogy a hatóságok jelenleg olyan gyengék, hogy utólag csak széttárni tudják a kezüket.
Persze a megelőzéshez pénzre lenne szükség, de jelenleg a magyar állam nem biztosít forrást a környezeti kárrendezésre, és amíg egy-egy esettel nem kezd el foglalkozni a környezetvédelmi civilszervezetek felhívására a sajtó, nem is lépnek a kárrendezés érdekében az illetékes szervek.
Idetartozik, hogy Kepli Lajos, az Országgyűlés környezetvédelemért felelős albizottságának elnöke eseti vizsgálóbizottság felállításához kérte a kormánypárti politikusok támogatását. Elképzelhető, hogy az őszi ülésszakban már a parlament is kénytelen lesz foglalkozni az országszerte szivárgó hordókkal.