A francia kormány is trükközni próbál a koronavírus miatti veszélyhelyzettel

A francia kormány is trükközni próbál a koronavírus miatti veszélyhelyzettel

A francia parlament elfogadta csütörtökön azt a törvénytervezetet, amely előírja a június 2-án véget érő egészségügyi rendkívüli állapot kivezetését, valamint a védettségi igazolás használatától szóló javaslatot, amely az ezer főnél nagyobb rendezvényeken június 9-től lesz érvényben.

A kormánypárti többségű nemzetgyűlés keddi szavazása után az ellenzéki jobboldali többségű szenátus is jóváhagyta csütörtök este a szöveget, de a baloldali pártok ellene szavaztak, és jelezték, hogy az alkotmánytanácshoz fordulnak, mert szerintük "a törvény túl sok hatalmat biztosít a kormánynak, túlságosan homályos és pontatlan módon".

Az MTI beszámolójából ugyanis kiderül, a koronavírus-járvány miatt kihirdetett vészhelyzet meghosszabbítását nem kérte a kormány a parlamenttől, hanem egy olyan szöveget terjesztett be, amely alapján szeptember 30-ig még lehetőség marad az emberek mozgásának, valamint az üzletek, az éttermek vagy a kulturális intézmények nyitva tartásának korlátozására, amennyiben a járványhelyzet azt megköveteli.

A négyhónapos időszakban a miniszterelnök rendeletileg hozhat korlátozó intézkedéseket "a közegészségügy érdekében, és kizárólag a SARS-CoV-2 koronavírus okozta járvány (Covid-19) terjedésének megakadályozására".

A szövegben az is szerepel, hogy a kormányfő szeptember végéig egy vagy több, területileg körülhatárolt körzetben, maximum egyhónapos időtartamra kihirdethet rendkívüli állapotot, de ez a lakosság kevesebb mint 10 százalékára vonatkozhat csak. A miniszterelnök kötelező tesztelést, illetve igazolások bemutatását is elrendelheti az országhatárokon.

A javaslat szerint az átmeneti időszakban a korlátozásokat "szigorúan az egészségügyi kockázatok mértékének megfelelően lehet csak elrendelni", és "haladéktalanul véget kell vetni nekik, amikor már nem szükségesek".

A parlament finomított a kormány javaslatán. A kijárási tilalom a vészhelyzet végét követően csak egy hónapig, azaz júniusban maradhat érvényben. Amennyiben a kormány mégis meg kívánná hosszabbítani, ismételten ki kell hirdetnie a rendkívüli állapotot, maximum 30 napra, majd a parlamenttől is felhatalmazást kell kérnie.

Lesz védettségi

A parlament elfogadta a koronavírus ellen beoltottaknak járó védettségi igazolás használatát előíró javaslatot is. A dokumentum június 9-től az ezer főnél nagyobb rendezvényeken lesz kötelező, de csak a nyár folyamán. A szenátorok kérésére a törvény előírja, hogy a védettségi igazolás csak azokon a helyeken használható, ahol az egészségbiztonsági intézkedéseket nem lehet szavatolni, illetve csak az erre kijelölt emberek ellenőrizhetik a dokumentumot. A törvény bünteti azokat, akik olyan esetben is kérik az igazolást, amely nem szerepel a törvényben.