Egyelőre elmarad a gépek forradalma

A cégek inkább az olcsó emberi munkaerőt választják.

Az automatizáció Magyarországon a munkahelyek 12 százalékát válthatná ki, ami több mint félmillió foglalkoztatottat érintne a GVI elemzése szerint.

E szerint már 55 foglalkozás kiváltható lenne az új technológiák bevezetésével. A szakmák 33 százaléka ipari, 20 százaléka irodai, adminisztratív jellegű.

Ám ez csak elmélet: hogy mindez a valóságban is így alakul-e, az attól is függ, hogyan reagálnak a cégek - emelte ki Nábelek Fruzsina, aki szerint

munkaerőhiánnyal főként a kisebb, 20-49 főt foglalkoztató cégek küzdenek,

nekik pedig nincsenek forrásaik a drága technológiák bevezetésére.

Egyes régiókban a többihez képest olcsó a munkaerő, így ezekben kétszer is meggondolják, hogy lecseréljék-e az embereket drága gépekre. Inkább küzdenek a munkaerőhiány okozta gondokkal, a fogékonyabbak viszont érdeklődnek a HR-esek új megoldásai iránt.

"Egyre többen belátják, hogy a tehetséges szakemberekért folyik a verseny, s aki nem tudja őket megnyerni, lemarad a piaci versenyben"

- fogalmazott Tóth Gergely, a HR-Fest alapítója.