Gyanús: közös magyar-román légtérhasználat?!

A HungaroControl szerdai, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a repülőgépek a lehető legrövidebb útvonalakon, az eddigi töréspontok kiküszöbölésével repülhetnek a két ország légterének be- és kilépő pontjai között.
 
Az együttműködéssel létrejött,  megközelítőleg 1000 kilométer kiterjedésű  légtérben a járatok üzemeltetői nem az előre kijelölt, kötött útvonalakhoz igazodva, hanem azoktól függetlenül, szabadon, a számukra legkedvezőbb módon tervezhetik meg repüléseiket. Így a repülőgépeknek kevesebb üzemanyagra lesz szükségük, ezáltal több utast vagy árut szállíthatnak, időt és energiát spórolnak meg. A szolgáltatás elsősorban a hosszabb távon közlekedő járatok számára előnyös  - olvasható a szakszolgálat közleményében.
 
A két ország légterének együttes működtetése az első közép-európai, határokon átívelő szabad légtérhasználatot biztosító koncepció, amely a térségben eddig egyedülálló módon két, úgynevezett funkcionális légtérblokkban működő szolgáltató különböző irányító rendszereinek használatával valósult meg.
 
A szolgáltatás éjféltől reggel hat óráig 105 ezer és 660 ezer láb (3 ezer és 20 ezer méter) magassági értékek között vehető igénybe.