Szülés után egy bokor alatt hagyta gyermekét

Szülés után egy bokor alatt hagyta gyermekét

A 35 éves nő a héten szülte meg gyermekét, majd egy Tarnaméra melletti szántóföld közelében egy bokor alatt hagyta ellátatlanul, a csecsemő meghalt - írja az ATV

"Egy 35 éves halmajugrai nő még június 16-án szülte meg csecsemőjét, akit Tarnaméra külterületén magára hagyott. Az elsődleges orvosszakértői vélemény alapján a csecsemő ellátatlansága miatt vesztette életét. A nőt munkatársaim a nőt őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgatták ki."

- nyilatkozta Lázár Levente, a Heves megyei RFK sajtóreferense.

A nőt előzetes letartóztatásba helyezték, Hoszné Nagy Tímea, az Egri Törvényszék szóvivője így nyilatkozott:

"A döntés meghozatala során figyelemmel volt arra, hogy ez egy kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény. Figyelemmel volt az elkövetés körülményeire, valamint a gyanúsított személyi körülményeire, illetve arra is, hogy jelen cselekmény esetén, akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható."