Kormány - Csak az időben beadott harmadik oltás után lesz érvényes az oltási igazolvány

Kormány - Csak az időben beadott harmadik oltás után lesz érvényes az oltási igazolvány

A kormány döntött arról, hogy február 15-től a védettségi igazolvány oltási igazolvánnyá alakul, és ha valaki a második oltását követő 6 hónapon belül nem veszi fel a harmadik vakcinát, akkor az ő igazolványa érvénytelen lesz - nyilatkozta a fideszes közmédiának György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.

Januárban minden csütörtökön és péntek délután, valamint a szombati napokon oltási akciónapokat szervezünk - mondta az államtitkár, hozzátéve: az első ilyen hétvége nagyon sikeres volt. Több mint 135 ezer oltást adtak be. Örvendetesnek nevezte, hogy ezek közül 20 ezer körüli volt az első vakcinát felvevők száma.

György István arra biztatott mindenkit, hogy éljen az oltás lehetőségével, hiszen előzetes időpontfoglalás nélkül, helyszíni regisztrációval mód van erre. Ajánlotta a vakcinát, mert az omikron variáns rendkívül fertőzőképes, valamint azért is, mert a kormány döntött arról, hogy a jövőben a védettségi igazolvány oltási igazolvánnyá alakul, csak oltást felvéve lehet igazolványt kapni. Azt kérte, aki felvette a második oltását, és hosszabb idő eltelt, 6 hónapon belül vegye fel a harmadik oltást, különben az igazolványa nem lesz érvényes. Hozzátette: "a harmadik oltás jelenti azt, hogy az oltási igazolványa egyelőre határidő nélküli lesz".

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

(MTI nyomán)