A WHO európai igazgatója szerint a kötelező oltás a végső megoldás, márciusig akár 500 ezer ember halhat meg a kontinensen

A WHO európai igazgatója szerint a kötelező oltás a végső megoldás, márciusig akár 500 ezer ember halhat meg a kontinensen

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális vezetője, Hans Kluge szerint a szervezetet nagyon aggasztja a vírus terjedése a kontinensen, a covid ugyanis márciusig akár 500 ezer ember halálához is vezethet, ha nem tesznek azonnali lépéseket a régió országai azért, hogy megfékezzék a járványt – írja a BBC cikke nyomán a Telex.

Kluge a lapnak elmondta, hogy a hidegebb időjárás, az alacsony átoltottság és a delta variáns egyre prominensebb új alvariánsa is ront a helyzeten. Ezzel magyarázható az, hogy az utóbbi időszakban több országban is sorra dőlnek a fertőzöttségi rekordok, ami miatt egyre több helyen vezetnek be részleges vagy teljes lezárást.

Hans úgy véli,

már az is jelentős változást hozhatna, ha többen viselnének maszkot, de természetesen jó lenne, ha többen kérnék az oltást és új intézkedéseket, kezeléseket is bevetnének ebben a helyzetben.

A szakember elmondta, a koronavírus ismét az elsődleges halálozási ok a régióban, de szerinte már tudjuk, hogy mit kell tenni ellene.

A WHO regionális vezetője úgy látja, a kötelező oltásnak tényleg a végső megoldásnak kell lennie, ugyanakkor szerinte mindenképpen ideje lenne diskurzust indítani egy ilyen intézkedés jogi és társadalmi vonzatairól.

Hans Kluge arról is beszélt, hogy jobb lenne olyasmikkel foglalkozni, mint például a védettségi igazolvány, amely, mint fogalmazott, nem a szabadság korlátozásának eszköze, hanem éppen annak garanciája, hogy megtarthassuk a személyes szabadságunkat.

Mint megírtuk, Ausztriában a koronavírus terjedése miatt hétfőtől ismételten teljes lezárást rendel el a kormány, 2022. február 1-jétől pedig kötelező lesz a védőoltás az országban.

Ausztriában újra teljes lezárás jön, kötelezővé teszik az oltást is

Ausztriában a koronavírus terjedése miatt hétfőtől ismételten teljes lezárást rendel el a kormány, 2022. február 1-jétől pedig kötelező lesz a védőoltás az országban - jelentette be pénteken Alexander Schallenberg osztrák kancellár. A vírus nem megy sehova, hanem itt marad velünk, a meggyőzési kísérletek és kampányok dacára túl kevés ember adatta be eddig magának a védőoltást - fogalmazott az osztrák kormány vezetője.