Néhány hete igencsak meglepődtem, amikor Hanti-Manysiföldre szóló meghívómban nem politikai eseményre, hanem kajakversenyre invitáltak. A Nyugat-Szibériában élő hantik és manysik minden évben megrendezik a hagyományos oblasz „kajakversenyüket”. Az Ob folyó mentén, fenyvesekkel körbevett holtág mellett gyűlik össze minden környékbeli, aki őrzi hagyományait, vagy csak jól akarja érezni magát.
Tudom persze, hogy manapság óvatosan kell kezelni a rokonaink kérdéskörét, de a címben nem szerettem volna lábjegyzettel magyarázni, hogy akkor most (nyelv)rokonaink-e a hantik és manysik, vagy van-e közös genetikai kapcsolódásunk velük? Nem is értek hozzá. Véleményem persze van, de az most nem ide tartozik.
Annyi biztos, hogy Hanti-Manysiföld rendkívül szép vidék. A természet kedvelőit könnyen lenyűgözik az ottani látványosságok. Az emberek pedig – akár oroszok, akár tatárok, baskírok, stb. - vagy hantik, manysik, nagyon kedvesek és akik rokonaiknak tartanak minket, azok ezt nagyon is számon tartják. Pozitívan.
Magát a versenyt az olajban és földgázban rendkívül gazdag Nyeftyejuganszk városa mellett rendezték meg. A verseny a kormányzóhoz szól, akit óriási tisztelet övez a régióban.
A főútról letérve az erdő mélye felé fordulva találtuk meg a holtágat, ahol a versenyt rendezték. A környék szúnyogfelhőbe borul, de alig csípnek. Magyarország egyes részen ennél rosszabb a helyzet. A folyó partján színpad, a környéken kereskedők és egy étterem is helyet kapott. Ránézésre sok az őslakos, akik fenyvesekkel a hátuk mögött, a folyón hajózva akár egy amerikai vagy kanadai indiánfilmbe is illenének, de az eseményre oroszok és ukránok is érkeznek.
Magyar csapat is jelen van, hiszen a régiónak és a fővárosnak van magyar testvértelepülése, illetve testvérmegyéje. Zala megyéből jött a nyolc fős társaság, akik összeszokottak, és nem először járnak itt, hiszen minden évben eljönnek a versenyre.
Az oblasz, vagyis a hanti-manysi „kajak” fából készül és elég instabil járgány. Még gyakorlott kezek alatt is könnyen lehet vele borulni. Kezdés előtt a sámánok vezetésével kértek „áldást” az asztalra tett ételekre, amelyekből aztán mindenkinek illett fogyasztani, aki versenyezni indult. Utána egy textildarab fokozatos elégetésével, és a füst magasba engedésével fohászkodtak a fentieknek. Végül két férfi sámán kajakba ült, és hét kört tett meg a vízen, majd minden alkalommal messzire lőtt egyikük egy nyílvesszőt, ami a vízbe érkezett. Ennek végén jelentették a kormányzónak, hogy a fentiek áldásukat adták a rendezvényre.
A versenyek régiók, települések és nemek szerint voltak megtartva, valamint egyedül és párosban is lehetett indulni. A lényeg, hogy szinte egész nap folyamatosan mentek a hajók, néha a parton is kellett vonszolni őket, amikor olyan versenyszámot tartottak. Az abszolút győzteseket hamar kihirdették. Ők a kormányzótól kaptak díjat. Az ünnepség keretében a magyar csapat hölgyei valamely helyi népdalt énekelték el helyi nyelven, majd oroszul és magyarul és előadtak egy-egy dalt. Óriási sikerük volt.
Közben nem csak a versenyzők, hanem azok családtagjai és rokonai is mulattak, hiszen mindenféle hagyományos népi játékot ki lehetett próbálni, és lehetett enni, inni is. Ezúttal hanti és manysi módra.