Havas Szófiát rosszkor hívhatták fel, mert nem ismert sem Istent, sem embert

A Jobbik náci, a szocik hülyék, az SZDSZ megszűnt, az Együtt alig látható. Csak Havas Szófia helikopter.

Volt ugyanis néhány hang az MSZP-ben és más liberális pártokban is, melyek szerint Havas szavai elfogadhatatlanok voltak. Gőgös Zoltán szocialista politikus a Magyar Időknek úgy nyilatkozott, támogatná Havas párttagságának felfüggesztését, ha lehetne erről szavazni. A lap megkereste Havast, aki azzal vágott vissza Gőgösnek, hogy az általa támogatott, majd elbukott népszavazási kezdeményezés még annál többet ártott a pártnak, mint az ő '56-os gyalázása.

Havas beszólt Szigetvári Viktornak, az Együtt párt elnökének is, amiért az MSZP elnökénél érdeklődött, milyen szankciókra készül Havas kijelentései miatt. A lap szerint Havas Szófia annyival reagált erre, hogy amikor Szigetvári még kommunikációs vezető és kampányfőnök volt a szocialistáknál, akkor mindent elvesztettek.

A politikus természetesen a Jobbik kapcsán fordult ki legjobban magából. A forradalom emlékének sárba tiprása miatt ellene feljelentést tévő jobboldali pártot olyan vádakkal illette, ami miatt jó eséllyel további feljelentések születhetnek majd. Azt az ezerszer cáfolt vádat hozta fel ugyanis, hogy a Jobbik inkább a "hozzá köthető" rendőrgyilkos MNA-vezetővel foglalkozzon. Értelmezhetetlen vádat fogalmazott meg akkor is, amikor azt mondta, egy olyan párt ami tagadja a holokausztot, inkább főszponzorával, Vlagyimir Putyin orosz elnökkel beszéljen.

Ezután Havas beszólt még Magyar Bálint volt SZDSZ-es politikusnak is, amiért az a Klubrádióban arról beszélt, hogy az MSZP olyan emberekkel képtelen lesz megújulni, mint Barabás János, aki az MSZMP KB utolsó titkára volt, most meg választmányi elnökhelyettes.  Erre azt mondta, a "kakaóbiztos számítógépek minisztere" és társai már sikerrel feloszlattak egy pártot, és az fáj nekik, hogy a szocialistákkal ez még nem történt meg.