Hazahozták Bróker Marcsit

Hazahozták Dobrai Sándornét, a Kun-Mediátor Kft. sikkasztás miatt keresett vezetőjét kedd délután.

A "Bróker Marcsiként" emlegetett nő a Lufthansa járatával érkezett Budapestre. Dobrai Sándornét egy Belize-hez tartozó szigeten fogták el nemzetközi körözés alapján. A sanpedrosun.com portál azt közölte, hogy a 62 éves nőt az üdülőhelyen lévő lakásában fogták el, és kiadták a magyar hatóságoknak.

Dobrossy István, a károsultak egy részét képviselő ügyvéd az MTI-nek azt mondta, hogy értesült Dobrai Sándorné elfogásáról.

A rendőrség 2015. április 14-én közölte, hogy sikkasztás bűntett gyanúja miatt nyomozást indított, miután a Kun-Mediátor Kft. karcagi fiókjában többen nem jutottak hozzá a befektetésükhöz. A feljelentők az átlagosnál magasabb kamat reményében helyezték el megtakarításaikat a kft.-nél. A cég vezetője, az Interpol által is körözött Dobrai Sándorné csaknem ezer embert károsított meg több mint tízmilliárd forinttal - egyes becslések szerint húszmilliárd forinttal - piramisjátékra hasonlító módszerrel. A rendőrség későbbre ígért tájékoztatást az MTI-nek.