Helyben hagyta a fellebbviteli bíróság a Nicolas Sarkozy volt francia elnök elleni ítéletet

Helyben hagyta a fellebbviteli bíróság a Nicolas Sarkozy volt francia elnök elleni ítéletet

A volt francia államfőt korrupció miatt ítéleték el.

Sarkozyt első fokon 3 év börtönre ítélték, melyből két év szabadságvesztés végrehajtását felfüggesztették. A fellebbezés után született döntés értelmében a politikusnak egy évre sem kell börtönbe vonulnia, de elektronikus nyomkövető viselésére kötelezi az ítélet. A fellebbviteli bíróság helyben hagyta az alacsonyabb szintű törvényszék azon döntését is, hogy Nicolas Sarkozy ideiglenesen nem viselhet közhivatalt.

A vád szerint Nicolas Sarkozy elnökként megígérte a Semmitőszék egyik bírájának, hogy ha ügyében kedvező döntést hoz, akkor támogatja kinevezését Monacóban, ahol a Francia Köztársaság elnökének különleges jogai vannak.

A hvg.hu korábbi írása szerint az ügyészség úgy vette észre a hatásköri visszaélést, hogy két másik korrupciós ügyet vizsgált, amely az Elysée-palotában történt. Az egyikre mostanában gyakran visszatért a francia és a külföldi sajtó, hiszen a francia elnöki hivatalban intézte el Katar mostani emírje a futball-világbajnokságot hazájának, a labdarúgásban addig tökéletesen ismeretlen dúsgazdag emírségnek. Katar megvásárolta Sarkozy kedvenc csapatát, a Paris Saint-Germaint – itt játszik a most a világbajnokság két sztárja, Mbappé és Neymar –, cserébe a francia elnök állítólag megkérte Michel Platinit, az UEFA elnökét és a FIFA alelnökét, hogy intézze el a világbajnokságot Katarnak. Az ügybe belebukott Platini és a FIFA csaknem teljes vezérkara.

A másik híres ügy Sarkozy 2007-es választási kampányához fűződik. Moammer Kadhafi fia a líbiai televízióban papírokat lobogtatva közölte: 5 millió euróval finanszírozták az elnöki kampányt. Cserébe azután Sarkozy meghívta Párizsba a líbiai elnököt, aki parancsnoki sátrát a Champs Elysées-n üthette fel. Aztán Sarkozy összekülönbözött Líbia diktátorával, akinek bukását jelentős mértékben elősegítette. Miután fellázadt népe meggyilkolta Kadhafit, Nicolas Sarkozy volt az első külföldi vezető, aki „Líbia szabad földjére lépett”.

(MTI) (HVG)

Címlapkép: Nicolas Sarkozy volt francia államfő tanúként történő meghallgatására érkezik Párizsban 2021. november 2-án. Fotó: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson