A vártnál is erősebben bővült 2018 első három negyedévében a lakossági hitelpiac, ezzel a válság óta a legerősebb kilenc hónapot produkálta – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss statisztikáiból a Világgazdaság szerint. A hazai háztartások – folyószámlahitelek nélkül – közel 1135 milliárd forintnyi új lakás- és fogyasztásihitel-szerződést kötöttek a vizsgált időszakban,
ez 42 százalékkal nagyobb érték az egy évvel korábbinál.
Változatlanul a személyi kölcsönök és a lakáshitelek dominálnak, a háztartások hitelállománya újra stabilan hatezermilliárd forint felett mozog.
Azt írják, a jegybank az új kihelyezéseken belül a lakáshiteleknél 35,7 százalékos növekedést mutatott ki 641,7 milliárd forintnyi szerződéses összeg mellett, a fogyasztási hitelek pedig bő 51 százalékkal bővültek, 493,3 milliárd forintnyi új kölcsönnel.
Viszont úgy tűnik, az emberek tanultak a devizahiteles válságból, és lakáshitelek esetében a mostani alacsony kamatokat már inkább hosszútávú, fix hitelekkel kötik le: a szeptemberben kihelyezett 77,6 milliárd forintnyi új kölcsön nem egészen 15 százaléka volt változó kamatozású vagy legfeljebb egyéves kamatperiódusú, a többi ezeknél hosszabb időre lett kötve.