Magyarország és Szlovénia megrendezné a jövő évi hoki-vb elitcsoportjának küzdelmeit

Magyarország és Szlovénia megrendezné a jövő évi hoki-vb elitcsoportjának küzdelmeit

A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) kandidál a jövő évi elitvilágbajnokság egyik csoportjának megrendezésére, a másik csoportnak Szlovénia adna otthont. A két ország szövetségének elnöke, Such György és Matjaž Rakovec vasárnap tette meg a hivatalos bejelentést a divízió I/A vb helyszínén, a Tivoli Arénában.

Sipos Levente, az MJSZ főtitkára az MTI-nek elmondta: azzal vált véglegessé a már csütörtökön beadott pályázat érvényessége, hogy a válogatott feljutott a legjobbak közé a ljubljanai divízió I/A vb-ről a házigazda szlovénokkal együtt.

A tervek szerint a budapesti MVM Dome és a ljubljanai Stožice Aréna lenne a két helyszín. Budapesten rendeznék az egyik csoport – a mezőny felének – küzdelmeit, két negyeddöntőt, valamint az elődöntőket, a bronzmérkőzést és a finálét is. A szlovén fővárosban egy csoportot és két negyeddöntőt bonyolítanának le.

A 2023-as vb-nek eredetileg Szentpétervár adott volna otthont, ám az ukrajnai háború miatt a nemzetközi szövetség (IIHF) elvette a rendezési jogot az oroszoktól. A megüresedő helyre a magyarok és a szlovénok mellett a finnek és a lettek közösen pályáznak.

Such György kifejtette, hogy a feljutás kiharcolás előtt arrogánsnak tűnhetett volna, ha nyíltan kandidálnak, ezért a nyilvánosság mellőzésével dolgoztak hetek óta. Hozzáfűzte, sajnálatos esemény, az ukrajnai háború teremtette meg a lehetőséget, hogy most pályázni lehessen.

„Mindkét ország fővárosának vezetése és kormánya, a hokiszövetségek támogatják a kandidálást. A hokicsalád most bátor döntést hozhat, hogy az elit vb ne csak az elit hokis nemzetek játéktere legyen, és a kisebb országoknak is lehetőségük legyen a rendezésre. Ez nyitás lenne új piacok felé. Amíg általában két-három év felkészülés áll rendelkezésre egy rendezőnek, nekünk erre szűk 12 hónapunk lenne” – mondta Such György a sajtótájékoztatón.

Matjaž Rakovec kitért rá, közel egy hónapja dőlt el, hogy Szentpétervár nem lehet házigazda. Ekkor a szlovén szövetség vezetősége úgy gondolta, hogy a jó szervezőképessége alapján esély lehet a beugró szerepre. A magyar kollégákkal több egyeztetés is volt személyesen, és így együtt, közösen adnak be pályázatot.

A torna költségvetése még nem tisztázódott, korábbi tornák alapján ez összesen 20 millió euró körül lehet, a költségeken a két szövetség fele-fele arányban osztozna. Ahogy a két elnök kiemelte, az elit vb rendezése nyereséges vállalkozás, ugyanakkor a szervezés rövidsége megemelhet bizonyos költségeket. Eddig minden ilyen vb pozitív mérleggel zárult. Ahogy elhangzott: az utolsó, koronavírus-járvány előtti vb Szlovákiában 21 ezer férőhellyel masszívan nyereséges volt, a Budapest–Ljubljana rendezés a két csarnokban 28 ezer férőhellyel rendelkezik.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

Sipos Levente jelezte, hogy az IIHF-nek vannak szabályai az elitvilágbajnoki rendezést illetően, például csak olyan ország kandidálhat, amelynek válogatottja a megelőző öt évben legalább kétszer ott szerepelt, de van olyan kikötés is, hogy egy ország egymást követő évben csak akkor adhat otthont a tornának, ha más jelentkező nincs. Viszont olyan sem fordult még elő, hogy egy országtól elvették a rendezési jogot, tavaly Minszk csak az egyik csoportot nem rendezhette meg. 

„Így aztán van a mi és a finnek jelentkezésének is olyan része, amely ellene szól vagy mellette. Mi és a szlovénok új rendezők lennénk, új piac a sportág elitjében, a két csarnok össz-üléskapacitása 28 ezer, az idei egyik helsinki csarnok például csak hétezres. Természetesen az IIHF számára biztonságos választás lehet a sokadik finn rendezés is” – fogalmazott az MJSZ főtitkára.

Hozzátette: „a pályázaton több mint egy hónapja intenzíven dolgozunk együtt a szlovén kollégákkal. Mindkét ország kormánya tudomással bír a lehetőségről, és érdeklődéssel követi azt, az ebben a fázisban szükséges szintű támogatásukkal rendelkezünk. A mottónk szerint a különleges körülmények okos döntéseket tesznek szükségessé. Abban bízunk, hogy a jégkorongos közösség megérti, milyen fontos lehetőség ez számunkra.”

A nemzetközi szövetség az idei vb egyik helyszínén, Tamperében, a május 26-28-i kongresszuson dönt a jövő évi rendezőről.

A tavalyi vb-nek Lettország, az ideinek – amely pénteken kezdődik – Finnország, a 2024-esnek Csehország, a 2025-ösnek pedig Svédország a házigazdája, így ha a finn–lett pályázat lenne a nyerő, akkor öt év alatt négyszer Észak-Európában lenne a torna. Az elit vb-t 16 csapattal rendezik, ám az még kérdés, hogy a most kizárt orosz és fehérorosz válogatott mikor és melyik csoportba térhet vissza.

(MTI)